Hirdetés

Bemutatkozott a Samsung Galaxy Z Fold 2, ami szép, de iszonyú drága



|

Az biztos, hogy a Galaxy Z Fold2 egy forradalmi készülék lesz, és az első generációs változat sok hibáját javítja.

Hirdetés

Hosszú évekre vagyunk még attól, hogy a hajtogatható okostelefonok általánossá, népszerűvé, ezzel együtt pedig megfizethetővé váljanak. A Samsung a termékkategória úttörőjeként, kevesebb mint egy évvel az előző Fold megjelenése után leleplezte a Fold2-t, mely néhány napon belül, szeptember 18-án forgalomba is kerül.

Hirdetés

Ahogy azt a Galaxy Unpacked rendezvény során már megszellőztették, a dizájnt némileg átdolgozták, így a fedlapi kijelző egy 6,2 colos Infinity-O lett, kihajtva pedig a minimális kávával rendelkező, akár 120 Hz-es, 7,6 colos főképernyőt használhatjuk, amibe belesimul az előlapi kamera. A főképernyő egyébként felezve is használható, például fotózás közben láthatjuk az élőképet és az elkészült fotókat vagy videókat, a kamerával pedig állvány nélkül rögzíthetünk anyagokat, és az eszköz automatikusan követi, fókuszban tartja a felhasználókat. Javítottak a hangzáson is, továbbfejlesztett sztereó effektek és dual hangszórók biztosítják a maximális élményt.

A Galaxy Z Fold2 is megkapta azt a seprű technológiát, ami a Z Flipben debütált, és eltávolítja az apró szemcséket a zsanér és a készülékház közül, valamint UTG, avagy ultravékony üvegréteg fedi a képernyőt. Snapdragon 865 Plus hajtja, támogatja az 5G-t, 4500 mAh-s akkumulátor került bele, mellyel szupergyors töltés is elérhető. Hátulra egy 12 MP-es kamerarendszer került, amit egy széles látószögű, egy ultraszéles, 123 fokos látószögű, illetve egy 2x-es optikai és 10x-es digitális zoomra képes telefotó lencse alkot.

Itthon misztikus fekete és misztikus bronz színekben, 256 GB-os tárhellyel lesz elérhető szeptember 18-ától, az előrendelés mától él.  Még nem lőtte fel minden viszonteladó a termékoldalt, de a Media Marktnál 749999 Ft-ba kerül mindkét színvariáció, az eMAG-nál pedig 9 forinttal olcsóbb ennél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.