Hirdetés

Bemutatkoztak a Xiaomi 12 készülékek, kiderült az európai áruk is



|

Érkezik a Xiaomi 12, a Xiaomi 12 Pro és a Xiaomi 12X európai változata, megtudtunk minden fontos információt, ahogy azt is, mit tud a Watch S1 és S1 Active.

Hirdetés

Egy kimondottan az európai (és a közel-keleti, a délkelet-ázsiai, valamint a latin-amerikai) közönségnek szóló előadás során taglalta ma a Xiaomi legfrissebb termékei, a hamarosan Magyarországon is debütáló Xiaomi 12 okostelefon-család, a Watch S1 és S1 Active okosórák, illetve a Buds 3T Pro fülhallgató részleteit.

Az alap modell, a Xiaomi 12 háromféle kiadásban lesz megtalálható (egyelőre nem biztos, hogy mindegyik elérhető lesz hazánkban): az alap, 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel szerelt változat 800 eurós ajánlott fogyasztói áron kerül forgalomba, de aki többet szánna rá, választhatja ezt 256 GB tárhellyel is, vagy a megnövelt tárhely mellé kérhet még 4 GB-tal több RAM-ot. 

50 MP-es tripla lencsés kameráját egy széles, egy ultraszéles látószögű, illetve egy telemakró lencse alkotja, előre pedig egy 32 MP-es szelfikamera kerül. Képernyője 68 milliárd színt tud megjeleníteni, 1100 nit fényerővel világít, a szórakozást pedig dupla hangszóró segíti. 67W-tal tölthető a 4500 mAh-s akkumulátora kábelen keresztül, 50W-tal vezeték nélkül, és 10W-tal tud energiát átadni másnak. A vadonatúj Snapdragon 8 Gen 1 processzort teszik bele, aminek hűtéséről egy egyedi rendszer gondoskodik.

Hirdetés

A csúcsot képviselő Xiaomi 12 Próért 1000 eurót kell fizetni, ha 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel kérjük, de ebből is kapható lesz 12 GB RAM-os változat. A kamera ugyanolyan, mint a sima 12-nél, jobb éjszakai móddal, és portré HDR-rel, de kijelzője WQHD+-os, 1 és 120 Hz között tudja állítani a képfrissítési sebességet, és 1500 nites fényerőre képes. 120W-tal tölt, 18 perc alatt 100%-on van 4600 mAh-s akkumulátora. A hangot négy hangszóró adja ki.

A kettő alatt helyezkedik el a leginkább megfizethető, 700 eurós a Xiaomi 12X, Snapdragon 8 Gen 1 processzor helyett Snapdragon 870-nel, illetve 8 GB RAM-mal, választható 128 vagy 256 GB tárhellyel. Az SoC-n kívül minden ugyanolyan, mint a 12-nél.

Bármelyiket is válasszuk, mindegyikhez jár 3 hónap YouTube Premium előfizetés.

Érkeznek továbá a Watch S1 és S1 Active okosórák is. Előbbi zafírüveggel és rozsdamentes acél tokkal szolgál, míg utóbbi inkább sportoláshoz ajánlott. Mindkettő 1,43"-es AMOLED kijelzőt kap, ugyanolyan PPG pulzusmérőt és SpO2-mérőt tartalmaznak, vízállók és több mint 117 sportolási módban tudják tevékenységünket mérni. Hívást fogadhatunk bluetoothon, és NFC-vel fizethetünk. A 470 mAh-s akkumulátor 12 napig bírja készenlétben. Az S1 Active 199 dollár lesz, az S1 269 dollár.

A Buds 3T Pro fülhallgató aktív zajszűréssel 40 dB-t tud kiszűrni, 10mm-es, kétmágneses, dinamikus membránt kapott, illetve támogatja az LHDC 4.0-t, így 900 kbps bitrátás hangot tud lejátszani. Egyszerre két eszközhöz csatlakoztatható, IP55 por- és vízálló, és 6 órán át bírja egy töltéssel, 24 órán át tarthatjuk életben a tokkal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.