Hirdetés

Beperelné az amerikai kormányt a TikTok

|

Szeptember 15-ig van idő, hogy egy amerikai céghez kerüljön a TikTok, különben Amerikában is betiltják. Addig is perelhet a TikTok.

Hirdetés

Miután India azonnali hatállyal betiltotta a TikTokot, Donald Trump elnöki rendeletben Amerikában tiltotta be az appot, annyi kitétellel, hogy szeptember 15-ig maradt ideje a kínai ByteDance-nek egy nagy amerikai cég számára eladni a TikTokot, úgy, hogy a bevétel jelentős része az amerikai kormányhoz kerüljön. Továbbra is úgy néz ki, hogy a Microsoft pályázik az egész TikTokra, azonban a TikTok fejlesztői addig is beperelnék az amerikai szövetségi kormányt a jelentések szerint. 

Hirdetés

Az NPR úgy tudja, hogy az elnöki rendeletet kérdőjeleznék meg, már a mai napon. Szerintük minden üzleti tranzakciójuk leáll ennek hatására, az intézkedés pedig alkotmányellenes és indokolatlan. A vádak a TikTok szerint spekulációk, nekik pedig semmi közük a kínai kormányhoz. 

A Microsoft korábban azt ígérte, hogy tökéletes biztonsággal üzemeltetné tovább a TikTokot, az amerikai felhasználók adatai pedig Amerikában maradnának. A céggel történt megbeszélés óta elvileg Trump már nem ellenzi a felvásárlást. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.