Hirdetés

Bernie Sanders békésen ücsörgött, az internet pedig felrobbant, íme a legjobb mémek



|

A napokban a fél internetet a Bernie Sanders mémek árasztották el, ezek közül szedtünk össze most mi is párat.

Hirdetés

Bernie Sanders szenátor, Joe Biden egykori párton belüli kihívója is részt vett az Egyesült Államok új elnökének beiktatásán. A szociáldemokrata politikus a jelek szerint nem igazán törődött azzal, hogy divatozzon a rendezvényen, egy teljesen hétköznapi kabátot, és egy méretes kötött kesztyűt viselt. Ebben a szettben kapták őt lencsevégre a fotósok, innentől pedig beindult az internetes mémgyár, tömegével érkeztek a viccesnél viccesebb képek.

A most kirobbant trend méreteit remekül prezentálja már csak az is, hogy a Sanders által viselt kesztyűk teljese kifogytak, immár nem lehet belőlük többet rendelni.

Hirdetés

A szóban forgó kesztyűt egyébként egy vermonti tanár, Jen Ellis készítette, tőle próbáltak most meg tömegek rendelni az újrahasznosított alapanyagokból készült kézmelegítőből, de értelemszerűen ekkora megrendeléseket nem tud teljesíteni a hölgy.

Ez volt a beiktatási ceremónián készült híres fotó:

Ezek pedig az azóta született legmókásabb mémek:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.