Hirdetés

Beszédes, hogy a Huawei nem mutatott be új okostelefont



|

Az éves fejlesztői konferenciáján mutatta be a Watch GT 2 Pro prémium okosórát és a FreeBuds Pro ANC vezeték nélküli fülhallgatót a Huawei.

Hirdetés

Az összefoglalónkban már kitértünk rá, hogy miért került elképesztően szorult helyzetbe a Huawei, amelynek következménye egy neves elemző szerint akár az is lehet, hogy legrosszabb esetben kilép a mobilpiacról. Ami azt illeti, okostelefont és új Kirin chipet már nem is mutatott az IFA kiállításon és az éves fejlesztői konferenciáján a Huawei, inkább a HarmonyOS 2.0-ra és a viselhető eszközökre koncentrált. Be is mutatkozott például a legújabb prémium okosórája, a Watch GT2 Pro. 

Hirdetés

A Watch GT2 Pro zafírüveg számlapborítást és titán házat, valamint kerámia hátlapot kapott. Az 1,39 hüvelykes OLED-kijelző 454 x 454-es felbontású, oldalt két gombot helyeztek el. Van beépített GPS, iránytű és hangszóró a zenékhez, illetve hívásokhoz. A Kirin A1 lapkából, 32 MB RAM-ból és 4 GB tárhelyből álló kombóra épített óra több mint 100 edzésmódot támogat, a túrázókat pontos visszafelé irányuló útvonallal navigálja. A TruSeen 4.0+ a pulzust, alvást, stresszt és véroxigénszintet is méri. Az óra üzemideje 14 nap lehet ideális körülmények között, de már mindössze 5 percig tartó töltéssel 10 órányi használat garantált, és ehhez még vezeték sem kell. A 349 eurós órán már a régebbi LiteOS rendszer fut, illetve létezik egy Sport változat is 20 euróval kevesebbért.

Szintén bemutatkozott a Huawei legdrágább és legjobb vezeték nélküli fülhallgatója, a FreeBuds Pro ANC is, mely a környezet alapján dinamikusan állítja az aktív zajszűrést. Üzemideje 30 óra zajszűrés nélkül és 20 zajszűréssel, a termék ára 199 euró. A Watch Fit és a FreeLace Pro pedig 130 és 119 euróért érkezik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.