Hirdetés

Brutál erősre sikerülhetett az iPhone 13 Pro GPU-ja

|

Egy korai benchmark komoly ugrásról árulkodik az előző generációhoz képest, akad azonban egy gyanús körülmény.

Hirdetés

Az egyéb újdonságai mellett az Apple a hét elején leplezte le az iPhone következő generációját, a 13-as szériát, melynek előrendelése hivatalosan csak ma délutántól indul. Az idei modellek egyik érdekessége, hogy a drágább Pro-változatok A15-ös chipje erősebb, 5 magos GPU-t kapott, szemben az alap iPhone 13 és a 13 mini 4 magos grafikus feldolgozójával.

Nemrég pedig felbukkant egy állítólagos iPhone 13 Pro prototípus benchmarkja a Geekbenchen, ami arról árulkodik, hogy az erősebb kivitel jelentős ugrást hoz az egyébként szintén izmos iPhone 12-sorozathoz képest.

Hirdetés

A Metal API-val elvégzett teszt szerint ugyanis az iPhone 13 Pro GPU-ja 14216 pontot ért el, amivel 55%-kal múlja felül az iPhone 12 Pro 9123 pontját. A hírre számos orgánum rávetette magát, ám aki figyelt az Apple műsora alatt, annak akadhatnak kételyei.

A cupertinóiak ugyanis egy szót sem ejtettek erről az online színpadon, ami nem lenne észszerű a dicsekvésben gyakran jeleskedő cégtől. Az Apple idei termékbemutatóján ehelyett következetesen a konkurens, vagyis az androidos készülékek teljesítményéhez hasonlították az A15-ös chipek képességeit, amelyből arra következtethetünk, hogy az A14-hez mérve nincs hatalmas előrelépés. Az Apple-nél ez bevett taktika, a tavalyi keynote-on például az A12-vel állították párhuzamba az A14-et, mivel az A13-hoz képest nem voltak elég lenyűgözők a számok.

A GPU kapcsán pedig konkrétan az hangzott el, hogy "akár 50%-kal" haladhatja meg a vezető konkurenseket, vagyis ismét: szóba sem került, hogy hatalmas előrelépés történt volna az A14-hez képest. Ez azt jelentheti, hogy a korai geekbench-pontszám nem megbízható, vagy esetleg azt, hogy a melegedés miatt a gyakorlatban csak nagyon ritkán, és rövid ideig élvezhetjük a plusz teljesítményt.

Mindent összevetve persze bizonyára nem lesz gond az iPhone 13 Pro játékos képességeivel, hiszen az almás mobilok eddig sem gyengélkedtek ezen a téren, azóta pedig még nagyobb hangsúlyt kap a téma, hogy az Apple is elindította saját előfizetős gaming-platformját, az Apple Arcade-et.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.