Hirdetés

CES 2023: az OLED egyelőre mindent visz



|

A CES hivatalosan ma veszi kezdetét, de a nulladik napon már minden nagy gyártó ellőtte a puskaport; főleg a tévéket illetően, azon belül is az OLED volt a középpontban.

Hirdetés

A CES előtti nap hagyományosan a sajtónap, a nagyobb gyártók egy-egy órányi előadásban igyekeznek megmutatni, hogyan is képzelik el az elkövetkezendő egy évet. Nem túlzás azt állítani, hogy ilyenkor minden szem a nagyokra, főleg az LG-re, a Samsungra és a Sonyra szegeződik - így volt ez ebben az évben is. Biztossá vált, amit már eddig is tudunk: 2023-ban is az OLED-é lesz a főszerep, de az is teljesen világos, hogy a Samsung azért még mindig komolyan számol az LCD-tévékkel a prémium szegmensben is.

Kezdjük a sort az LG-vel, hiszen a prémium szegmensben a legtöbb OLED-tévét jelenleg az LG Display-féle OLED-panelekkel szerelik, így kiemelten érdekes, hogy milyen irányba haladnak a fejlesztések. Nos, az előzetes pletykáknak megfelelően az LG Displaynél OLED-fronton a legnagyobb újdonság a Micro Lens Array eljárásnak hála a nagyobb fényerő; az LG-nél egyes modelleknél 70 százalékos pluszra, a Panasonic MZ2000-nél pedig 150 százalékos pluszra számíthatunk - igaz ezek az értékek maximális értékek, amelyek 5-10%-os lefedettség esetén érvényesek. Bár kétségtelen, hogy az OLED-tévéknél a fényerő növelése roppant fontos, idén inkább más területek kerültek a fókuszba. Az LG-nél például az M3-as sorozat az egyik legérdekesebb, amelynek elektronikáját külön dobozba költöztették. Ez önmagában még nem lenne érdekes, az viszont már igen, hogy a doboz és a tévé között vezeték nélküli a kapcsolat. A Zero Connect Boxra keresztelt csoda a vezeték nélküli kapcsolat ellenére 4K-s felbontás mellett is támogatja a 120 Hz-es képfrissítést.

A Panasonicnál a megnövelt fényerő mellett OLED fronton elsősorban az került fókuszba, hogy a már említett MZ2000-es sorozat a játékosok számára fontos funkciókkal bővül.

Szintén OLED panelre épít a Displace TV, amely szintén vezeték nélküli kapcsolattal működik, ám ennél is érdekesebb, hogy vákuum segítségével lehet falra (vagy más sík felületre) felhelyezni. Egyelőre csak prototípusról van szó, és vannak kétségeink afelől, hogy egy ilyen koncepció életképes lehet, mindenesetre a dolog jelzi, hogy az OLED is eljutott oda, hogy már nem feltétlenül a képminőség az, amivel meg lehet fogni az új vásárlókat.

Jól látszik az is, hogy az OLED most már nemcsak a tévék piacán tényező: egyre több a monitor (lásd alább) és az olyan notebook is, amely erre a panelre épül. Utóbbi kategóriában friss példa az LG Gram, amely éppen most, a CES-en bővült ezzel az opcióval.

Hirdetés

A Samsung a tavalyi évben a QD-OLED bejelentésével sokkolt mindenkit: a gyártó azt követően szállt be az OLED-tévék piacára, hogy a korábbi években folyamatosan azt bizonygatta, mennyivel jobb ennél a technológiánál a LCD, azon belül is a QLED. Ezt követően sokan arra számítottak, hogy egész pályás letámadásra készül a nagyobb dél-koreai gyártó, főleg hogy az év végén a tévébe szánt klasszikus LCD-panelek gyártása, úgy tűnik, tényleg leállt. Ez viszont még mindig nem történt meg, és úgy fest, hogy 2023-ban sem fog. Lesz Samsung QD-OLED ebben az évben is (S95C), de a prémium szegmensben a Samsung még mindig inkább az LCD-tévéket részesíti előnyben: a dél-koreai gyárt a prémium élményt főleg a QLED és a QLED-MicroLED technológia házasítása révén szeretné biztosítani.

A MicroLED technológia lassan ért be; az elsőként ezt a megoldást használó The Wall a 2018-as CES-en mutatkozott be, 146 colos méretben, tehát nem olyan formátumban, amely egy átlagos nappaliban elképzelhető. A tulajdonképpen a local dimming továbbgondolásának felfogható MicroLED idén végre eljutott oda, hogy használható méretben is gyártsák: a Samsung 50, 63, 76, 89, 101, 114 és 140 colos méretű készülékeket dob piacra ezzel a technológiával. Egyébként az ok prózai: a Samsung nem tud elég QD-OLED-panelt gyártani. A kapacitás jelenleg éves szinten legfeljebb 4-500 ezerre tehető, és ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy ebből a mennyiségből kell kiszolgálni minden partnert, azaz ez a mennyiség minimum a Sony és a Samsung között oszlik el. Ehhez képest az LG 2023-ban várhatóan 4 millió OLED-panelt gyárt majd, 2025-ben pedig 5 milliót. Egyébként volt szó róla, hogy a Samsung vásárol majd OLED-paneleket az LG-től is (és ettől az üzlettől az LG sem zárkózik el), de a dologból végül nem lett semmi.

A Samsung QD-OLED fronton viszont ezzel együtt is több érdekességgel szolgált. Amellett, hogy a fényerőt sikerült közel duplázni, és két új méret is megjelent (49 és 77 col az 55 és 65 col mellé) a tévéknél, kiderült hogy hamarosan érkezik a szintén QD-OLED-re építkező, 49 colos Odyssey OLED G9. A kijelző 5120×1440 ixeles felbontású és 240 Hz-es képfrissítésre lesz képes, megjelenésére a következő hetekben lehet számítani.

Ha a Sonytól is azt vártad, hogy egy tévé vagy esetleg valamilyen PS5-höz kapcsolódó újdonságtól lesz hangos minden, akkor tévedtél. A japán gyártó a tévéit furcsa mód egy későbbi időpontban mutatja majd be. PS5 fronton azért volt érdekesség, de a Project Leonardo kontroller (amely a fogyatékkal élők számára is lehetővé tenné a játékok, de egyelőre várható megjelenési időpont nélküli prototípus), eltörpül annak jelentősége mellett, hogy a Sony - egészen pontosan a Sony Honda Mobility - bemutatta első autóját, a Vision-S02 koncepciómodellt.

Az autó természetesen elektromos, amely a tervek szerint Amerikában 2025-től kezdődően lehet megrendelni, a gyártás és a szállítások pedig 2026-ban indulhatnak. A két gyártó közötti együttműködés értelmében az autókat a Honda gyártja majd, és valószínűleg a fejlesztések egy része is ehhez a gyártóhoz kapcsolódik majd. A Sony főleg az elektronikus rendszert (rengeteg OLED-kijelzővel) és a szolgáltatásokat "hozza" majd, amelyek a legújabb trendeknek megfelelően előfizetéses rendszerben lesznek elérhetők. A felszereltségre panasz nem lesz, a járműben többek között 45 szenzor is lesz, ez az eszközpark számtalan kényelmi és biztonsági funkció alapjaként szolgál majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.