Hirdetés

Ez a frissítés ráfért a Dellre



|

Berúgta a 2018-as CES kapuit a Dell, méghozzá olyan gépekkel, amikbe egészen könnyű belehabarodni, sőt, még egy-két meglepetést is tartogatnak. Megmutatjuk, mik ezek.

Hirdetés

Épp, hogy csak elkezdődött a CES show, máris megfájdult a nyakunk, ahogy kapkodjuk a fejünket a bejelentések között. A notebook-gyártók igazán kitettek magukért, mindegyik jelentkezett érdekességekkel, amelyek közül most a Dellt pécéztük ki magunknak.

 

Hirdetés

Telefon, notebook - egyre megy

És hogy máris meglepjünk, az új termékek sorát nem egy notebookkal kezdjük, hanem egy szoftveres megoldással. A Dell Mobile Connect pontosan azt csinálja, amit a neve sugall: összekapcsolja telefonunkat PC-nkel. A Microsoft a legutóbbi Windows 10 frissítésben már nekifutott ennek, ám a megvalósítás még nem tökéletes. A Dell legalábbis így találta és elkészítette saját megoldását. A Dell Mobile Connect mindenféle Android és iOS készüléken működik, a Dell XPS, Alienware, Inspiron és Vostro gépekre pedig ingyenesen elérhető, sőt, gyárilag előtelepített lesz. A beállítás után telefonunkra érkező értesítek automatikusan megjelennek PC-nken is, legyen az egy üzenet, hívás vagy bármi. Sőt, a szoftver képes a monitorunkra tükrözni a mobil képét is, így a PC előtt ülve vezérelhetjük mobil appjainkat. A jó hír, hogy már januárban bevethetik az új, Wi-Fi Directre és Bluetooth-ra építkező szoftvert a Dell PC-tulajok.

 

Gaming nagy "G"-vel

De most már tényleg következzenek a gépek, méghozzá rögtön egy asztali gamer gép. Az Inspiron Gaming 5680 egyik érdekessége, hogy nem gamer külsőt kapott, elegáns, de nem feltűnősködő. A 749 dolláron induló PC persze odabent már mindent tartalmaz, hogy nyugodt szívvel lehessen VR-ready címkét ragasztani rá. A 8. generációs asztali Intel Core i7 processzor mellett Nvidia GeForce GTX 1050 Ti vagy jobb videokártya dolgozik, de létezik egy konfiguráció Radeon RX 580-nal is. A pénztárcánk vastagságának függvényében jó nagy SSD-t és akár 64 GB RAM-ot is kérhetünk bele, emellett nem hiányzik belőle a bővítési lehetőség sem: sok-sok SSD-t, HDD-t, kiegészítő kártyát pakolhatunk később a gépbe.

 

Latitude 5290 és 5290 2-in-1

A hibridgépek új generációja is már a nyolcadik generációs Intel Core CPU-kra épül, ahogy a Latitude 5290 is. A 15 W TDP-s CPU mellett IR kamerás arcfelismerést, biometrikus azonosítást és lecsatolható kemény billentyűzetet kapunk. A Wi-Fi ac és a Type-C USB ma már obligát, de itt már a Thunderbolt 3 is elvárható, amit szintén megkapunk LTE modemmel együtt, sőt, a Dell szerint a beépített támasztékkal rendelkező, 900 dolláron induló gép 12 óránál is többet bír egy töltéssel.

 

Az 5290 modellnek hagyományos változata is készül, amely szintén minden fontos biometrikus biztonsági extrát megkapunk, a gyors CPU, sok RAM, PCIe SSD sem hiányzik, azonban nem értjük, miért kell csupán HD-felbontású kijelzőt használni 2018-ban még akkor is, ha 12,5 colos képátlóról beszélünk. Szerencsére, ha feljebb lépünk képátlóban, már full HD kijelzőt is választhatunk, illetve Nvidia GeForce MX130-as GPU-t is kérhetünk gépünkbe.

Szintén a biztonságra helyezi a hangsúlyt a 360 fokos zsanérral szerelt Latitude 7390 2-in-1, amely a fenti testvérekkel azonos belsőre épül, de kicsit vastagabb, így akár 17 óránál tovább is dolgozhatunk rajta egyetlen töltéssel. Miután itt érintőkijelzővel van dolgunk, a stylus-támogatás sem maradt el.

 

Üzemidő kimaxolva

Aki azt gondolta, a 7390 már szédítően jó gép, nézze meg a 7490-et is: itt szintén nyolcadik generációs Intel Core i7 CPU-t kapunk, azonban a jelenleg használt kijelzőknél 50 százalékkal kevesebbet fogyasztó WVA panelt épített be a vékonykávás ultrabookba a Dell, így az 1049 dolláron startoló Latitude 7490 20 óránál tovább használható egyetlen töltéssel. Szintén sokak által keresett tulajdonság a matt érintőpanel, ami ritkaság, különösen egy ultrabooknál.

 

Thunderbolt és InfinityEdge

Két szexi perifériát is kapunk a Delltől. Az SD1-szériás hordozható SSD 500 GB-os és 1 TB-os kapacitással érhető el, és hogy ne egy USB 3.0 fogja vissza a sebességet, rögtön Thunderbolt 3-ra kapcsolhatjuk az alumíniumborítású külső SSD-t. A 19 mm-es, könnyű és szép tároló 1 TB-os változatához 750 dollárt kell összekuporgatnunk.

A monitoroknál az InfinityEdge vékonykávás Ultrathin sorozatra érdemes odafigyelni. Az S2419HM és S2719DM kijelzők IPS paneljei HDR10-képesek, akár 600 nites fényerőt kapunk, miközben a készülékek maximálisan 29 mm vastagok. Van itt még 99 százalékos sRGB lefedettség és akár QHD felbontás is, ráadásul a nagyobb monitor is csupán 549,99 dollárba fog kerülni februárban, amikor megjelenik.

 

XPS-hős

Végére maradt a nagytermetű, mégis kecses XPS 15 hibrid, amely 15 colos InfinityEdge kijelzőt kapott, amely ráadásul 4K-s felbontású. A gép emellett csupán 16 mm vastag, ami hihetetlen, mégpedig azért, mert ebben a gépben 8. generációs Intel Core CPU és Radeon RX Vega M GPU dolgozik. Ez utóbbi az a bizonyos Intel-AMD megállapodás részeként született koprodukció, így 4 GB HBM memóriát is tettek a chipek mellé. Az üzemidő miatt ne aggódjunk, 15 órát ígér a Dell, sőt, stylus-kezelésről sem kell lemondanunk. Az XPS 15 2-in-1 ára 1299,99 dollárnál indul.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.