Hirdetés

Ronda Terminátortól a mobilszappanig: a CES legfurább újdonságai



|

Naná, hogy a valóban előremutató újdonságok mellett a CES idén is kitermelt egy csomó elborult kütyüt és furcsa ötletet, most ezekből szemezgetünk.

Hirdetés

A tech-évet hagyományosan megnyitó Consumer Electronic Show sajtóvisszhangja a legtöbb esetben a még vékonyabb és erősebb laptopokról, minden eddiginél többet tudó új PC-alkatrészekről, a tavalyinál is nagyobb felbontású tévékről, vagy épp a mindent átható mesterséges intelligenciáról szól. Pedig, ahogy ezt a Las Vegasban megrendezett esemény szervezői is hangoztatják, a show mindenkié, a legnagyobbak mellett is van hely feltalálni, nagyot álmodni, feltörni és meglepni. Aztán persze vannak, akik ezeket szó szerint veszik, és olyasmikkel rukkolnak elő a kiállításon, amikre a legtöbben nem is számítottak volna. Az idei "furcsa-listáról" nyújtunk most át szeretettel egy csokrot.

Hirdetés

Szöveges joystick, vagy amit akartok

Miért pont QWERTZ? És miért ragadtunk le a WASD-nál játék közben? Meg úgy egyáltalán, miért használunk még mindig billentyűzetet? Ezek a kérdések egyébként tényleg aktuálisak így 2020-ban, amikor már kéznél van egy csomó szenzor, hangvezérlés, de még a koponyánkra biggyesztett tappancsok által felfogott agyhullámokat is egyre többen igyekeznek digitálisra fordítani. Szóval a CharaCorder fejlesztőinek alapötlete rendben is volna, de a megvalósítás már annál furcsább: a tenyérnyi kiegészítőn egy adag mini-joystick foglal helyet, amelyeket az egyes ujjbegyeinkkel irányíthatunk. Na mármost, ezek mindegyike programozható, tehát megtehetjük azt, hogy egy joystick négy irányára rábiggyesztünk négy karaktert, aztán úgy írunk levelet Béla bácsinak Röjtökmuzsajra, hogy csak pöcögtetünk minden ujjal ezerfelé, nem kopácsoljuk azt az elcsépelt billentyűzetet, mint már nagyanyáink is tették az Erikán.

Ez az apróság bizony nem csak azért furcsa, mert a prototípus még úgy néz ki, mint a kölyök Anakin által összedrótozott C3PO első verziója: lássuk be, hogy a teljesen kitekert gondolkodású vezérlés ilyetén megvalósítása nem hogy egyszerűbb, de inkább tovább bonyolítja a bevitel megtanulását. Oké, használhatjuk mindenféle egyébre is, az egyik demonstráló épp zongorázott a kis joystickekkel - de azt is sokkal könnyebb lenne például egy zongorán, nem?

A kör négyszögesítése fordítva

Mennyire unalmas már, hogy minden telefon csak egy egyszerű hasáb, nem igaz? Lehet Apple, Samsung, LG, vagy Yangmingdong, bárhová nézek, mindenhol ugyanaz. Miért ne lehetne egy telefon kör alakú? Itt van például a Cyrcle Phone, amelynek tervezői pontosan idáig jutottak el ebben a gondolatmenetben. Az talán még nem esett le nekik, hogy a készüléken futtatott Android kezelőfelületének nagyjából fele simán lemarad a kijelzőről: ha azt a Google keresősávot például legfelülre húzzuk, konkrétan eltűnik a két széle. Oké, megvan persze a mindent vivő megoldás: ne húzzuk oda, és kész. Viszont cserébe ez a mobil még egy nagyot odacsap a mai mobiltrendeknek, ráadásul kétszer veri vissza, mint kétharmados Lúdas Matyi: a Cyrcle Phone-on ugyanis kapásból két audio jack csatlakozót találunk, nesze neked, iPhone!

Arnie visszatért

Az odáig rendben van, hogy manapság boldog-boldogtalan valamilyen robotokkal vagy épp mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztést próbál hegeszteni, ezért ezek népszerűsítéséhez a kisebb cégeknek valamilyen ikonikus vagy megdöbbentő külsőséggel kell nagyobb figyelmet generálni. De az, hogy a Promobot nevű chatbotnak csináltak egy robotfejet, több szempontból elsülhetett volna jobban is. Egyrészt a fej az első Terminator filmből próbálja megmintázni a gyilkos robot fejét, márpedig egy segítőkész robotinasnak talán nem egy hírhedt gyilkológépre kéne hasonlítani. Másrészt pedig szegény fej inkább hasonlít Elon Muskra, mint Arnold Schwarzeneggerre. Talán a következő próbálkozás jobban sikerül, gyilkos robotból van még jó pár a popkultúrában...

Szappan a mobilodnak

Tény, hogy a telefont fogdossuk manapság a leggyakrabban, többek között az utcán, tömegközlekedési eszközökön, vagy épp a legkisebb helyiségben, és mindenhol összeszedünk egy csomó kórokozót, amit szépen rá is kenünk a mobilra. Szóval a készülék egy idő után valóban utazó bacitaxivá válik. Érdemes is időről időre gondosan végigpucolni, meg persze nem mindenhová magunkkal vinni, ha tetszenek érteni, mire gondolunk. A PhoneSoap készítői számára azonban ennyi nem elég: a szappantartó alakú eszközbe behelyezett telefonokat UV fény "fürdeti meg", és a gyártók szerint ez elpusztítja a felületen lévő kórokozók 99,999 százalékát. De az igazán bacifóbok még a 80 dolláros kütyü láttán is simán megkérdezhetik: mi a helyzet azzal a 0,001-gyel?

Minek VR headset, ha itt van ez a csoda?

A Mutrics nevű cég óriási fantáziát látott abban, hogy Gaming Glasses néven elkészítsen egy speciális szemüveget kifejezetten játékosoknak. Az csak egy dolog, hogy a szemüveg kialakítása régi játékokat vagy játékkonzolokat idéz (ugyanis többféle dizájn közül választhatunk), de az eszköz állítólag arra jó, hogy megvédje a szemünket a monitorok szemfárasztó hatása ellen, így akár órákon át is bámulhatjuk a játékokat, utána is mi leszünk a fittség és éleslátás bajnokai. És ha ez még nem lenne elég, a szemüveg száraiba apró hangszórókat rejtettek, amelyek közelről fogják a fülünkbe zizegni a játék zenéjét és összes hangját (gyaníthatóan ultra-giga-extra-mega-HD minőségben). Most szépen kérdezd meg magadtól: te fizetnél ezért 99 dollárt, és nem felejtenéd el felvenni minden egyes játék előtt? Na jó, itt egy csábító adalék, az előrendelői kampányban egy felcsatolható napellenző lencsét is adnak hozzá. Mi ez, ha nem az év üzlete?

Mindenhová követ az agydaganatos plüssrobot

A tervezőket komolyan nem felügyeli senki? Mármint nem valami szakmai felügyelet, hanem egy olyan átlagos személy, mondjuk egy józan eszű nagymama, vagy egy apróságokat is azonnal észrevevő óvodás, aki a Groove X által fejlesztett Lovotra ránézve azonnal azt mondta volna, hogy héééélóóóó, ezt azért ne már? A kerekeken guruló kis plüssrobot már a tavalyi CES-en is bemutatkozott, de akkor még csak arra volt képes, hogy követte mindenhová a gazdáját, most azonban szereltek a feje tetejére egy hatalmas púp alakú kamerát, ami úgy néz ki, mintha szegényt egy rajzfilmben alaposan kupán vágták volna serpenyővel, vagy egy nagyon ronda tumorral küszködne szegény. Komolyan nem lehetett volna a szemek helyére tenni? Ráadásul az eszköz arra is képes, hogy random képeket és videókat készítsen a gazdájáról nap közben és ezeket feltöltse a webre - az adathalászok álma lesz, ahogy a hajnali golyóvakargászástól kezdve mindenféle lesifotó azonnal megjelenne egy kevéssé védett felhőtárhelyen...

Bónusz: a vécépapíros megmentő

A Charmin által bemutatott kis robotsegédet már külön cikkben is kielemeztük, de itt is szerepelnie kell, mert CSAK. Ha Pom-Pom meséiben szerepelt volna, akkor a Festéktüsszentő Hapci Benő, vagy a Madárvédő Golyókapkodó mintájára Macifejű Vécépapírhozó néven híresül el, így viszont egy teljes tech-kiállítás egyik legtöbbet emlegetett újdonságává vált. A gyártó egyébként konkrétan vécépapír-üzletben utazik, ezért nem csoda, hogy a mobil társalkalmazással rendelkező, Rollbot névre hallgató kis robot annyit tud, hogy ha szorult helyzetben jönünk rá a krónikus papírhiányra, csak jelezzük az appon keresztül bánatunkat, mire a kis robot odagurul hozzánk és hozza a fején elhelyezett gurigát. És persze, ha esetleg így telebacizzuk a mobilt, máris lehet visszaugrani a cikkben az UV-s mobilszappanig...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.