Hirdetés

Csak az M1-et veri az Apple M2-es chipje, de azt nagyon



|

A Geekbench 5 jól látható különbséget mutat az M2 és az M1 SoC között.

Hirdetés

A várakozásoknak megfelelően a WWDC fejlesztői konferencián az Apple végre leleplezte az első, M2-es SoC-kal szerelt számítógépeit, az új MacBook Airt és a 13 hüvelykes MacBook Prót, melyek közül az utóbbi előrendelése június 17-én indul el a cuprtinóiaknál és a viszonteladó partnereknél.

A rajthoz közeledve pedig a fel is bukkant az első benchmark teszt a Geekbench 5 adatbázisában, amely azt mutatja, hogy Tim Cookék nem alibizték el a generációváltást, és jelentősen növelték az új chip teljesítményét a 2020-ban bemutatott M1-hez képest.

Hirdetés

A Mac14,7 kódnevű MacBook Próban duruzsoló M2-es 1919 pontot ért el az egymagos, 8928-at pedig a többmagos teljesítményben. Az előbbi esetében ez 11,56%-kal pipálja le az elődöt, az utóbbinál pedig 19,45%-kal. Nem kevésbé beszédes a Metal grafikus teszt eredménye sem, ahol az M2 30627 ponttal büszkélkedhet, míg az M1 21001-et produkált.

A számok fényében izgatottan várjuk, hogy vajon mit tudnak majd a pletykák szerint már idén megérkező Pro- és Max-variánsok, hiszen az Ultrával az élen még mindig az M1 ezen kiadásai dominálják az almás táplálékláncot, az M2 nem hivatott leváltani őket.

Ami a specifikációt illeti, az M1 és az M2 is 8 maggal (4 teljesítmény + 4 energiahatékony) bír, az M2 viszont 8 vagy 10 GPU-magot kapott, szemben az M1 7 vagy 8 magos kialakításával. Az M2 ezen felül eleve magasabb órajellel (3,49 GHz vs. 3,2 GHz) dolgozik, valamint 4 milliárddal több tranzisztort (20 milliárd vs. 16 milliárd) és nagyobb memória sávszélességet (100 GB/s vs. 68,25 GB/s) kapott az elődjénél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.