Hirdetés

Csillagászati összegért talált gazdára egy művészrobot digitális alkotása

|

Nem kevesebb mint 688 ezer dollárt, azaz 210 millió forintot fizettek a Sophia nevű robot művéért.

Hirdetés

Sophia eddig is meglehetősen híres volt a robotok között, hiszen ő a világ első robot-állampolgára - szaúdi állampolgársággal rendelkezik. A Hanson Robotics által gyártott robot egyebek mellett képes felismerni a hús-vér embereket, beszélgetni velük, sőt még az arckifejezéseiket is utánozza. Mindezeken felül pedig olykor művészkedik is egy keveset. 

Most például egy digitális "műalkotást" készített el, amit árverésen értékesítettek. 

Hirdetés

A digitális műalkotás egy kisebb vagyonért, egészen pontosan 688 888 dollárt érő nem helyettesíthető tokenért talált gazdára - kicsivel ez több mint 210 millió forintot jelent. A nagy mű igazából nem más, mint egy rövid videofájl, a "Sophia Instantiation" című alkotás mindösszesen 12 másodperc hosszúságú. Andrea Bonaceto olasz művész korábban lefestette a robotot, a felvételen pedig az látszik, ahogy Sophia megtanulja, újraértelmezi, és maga is lefesti ezt a művet. A videofájl mellé egyébként jár Sophia valódi, kézzel fogható festménye is. 

A vevő nem más, mint egy közismert digitális műgyűjtő, 888 (a Twitteren @Crypto888crypto néven található meg az illető).

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár