Hirdetés

Csoportos per vár az Apple-re az M1-es MacBookok berepedő kijelzője miatt



|

Többen panaszkodnak meghibásodó, repedt panelekre, a vállalat viszont a felhasználókra hárítja a felelősséget.

Hirdetés

Az Apple tavaly novemberben mutatta be történetének első olyan számítógépeit, melyek a cég saját fejlesztésű chipjeit használják. Az ARM-alapú M1-es MacBookokat nagy lelkesedéssel fogadta a szaksajtó és a közönség is, miután már a korai méréseknél kiderült, hogy komoly teljesítmény lakozik az új erőforrásokban.

A jelek szerint azonban mégsem tudtak makulátlan rajtot produkálni a frissített laptopok, egy nemrég indított csoportos per ugyanis arról tanúskodik, hogy súlyos probléma lehet az M1-es MacBookok Air és Pro kijelzőjével.

Hirdetés

A Bursor and Fischer ügyvédi iroda által, Kalifornia északi körzetében beadott kereset olyan vásárlók nevében követel kártérítést, akiknek különböző mértékű gondjaik akadtak a beépített LCD panelekkel:

"Az M1 MacBook gyári hibás, mivel a képernyők kiemelkedően törékenyek, repednek, hajlamosak az elfeketedésre, magenta, lila, kék vonalak és négyzetek jelennek meg rajtuk, vagy teljesen működésképtelenné válnak."

- áll a peranyagban. A felperesek szerint az Apple szándékosan hazudott, amikor "prémium, megbízható és strapabíró" termékként reklámozta az M1-es laptopokat, továbbá úgy vélik, hogy az almás cég tesztjei felfedhették a hibákat, ám a cupertinóiak inkább megpróbálták a szőnyeg alá söpörni az ügyet.

A sértettek szerint az alperes ráadásul a fogyasztóvédelmi előírásokat sem tartotta tiszteletben, amikor több esetben is megtagadta a garanciális javítást arra hivatkozva, hogy a meghibásodás felelőssége a vásárlókat terheli. Egy ügyfélnek például 480 dollárért (kb. 140 ezer forintot), egy másiknak pedig 615 dollárért (kb. 180 ezer forint) vállalták a cserét a legolcsóbb kivitelben is 550 ezer forintos számítógépen.

A felperesek egyelőre "csak" azt szeretnék elérni, hogy az Apple hagyjon fel a "hamis marketinggel", illetve korrigálja az eddigi "törvénytelen, igazságtalan, megtévesztő" gyakorlatát. A cupertinóiak szeptember végéig kaptak haladékot a követelés teljesítésére, melynek elmulasztása esetén a sértettek a javítási- és ügyvédi költségek megtérítését is beemelik a képbe, méghozzá az összes pórul járt vásárló nevében, amivel akár az 5 millió dolláros értéket is meghaladhatja a számla végösszege.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.