Hirdetés

Decemberben új korszakot indít el a Samsung és a Huawei



|

December 10-én és 17-én mutatkozik be a Galaxy A8s és a Nova 4, amelyeknek a kijelzőibe lyukat vágtak a gyártók.

Hirdetés

A Huawei egy ideje mindent megtesz, hogy a Samsung előtt tudjon új technológiákat a piacra dobni. A két óriás jelenleg azért verseng, hogy ki mutatja be előbb az első olyan okostelefont, amelynek a kijelzőjébe lyukat vágtak, és abba rejtették a szelfikamerát. Az első ilyen ugyanis nem a Galaxy S10 lesz. 

Hirdetés

Azt már korábban megerősítették, hogy a Samsung a Galaxy A8s-sel kezdi el az Infinity-O korszakot, a Huawei pedig a Nova 4-gyel vált erre a dizájnra a szenzorsávok felkarolása után. 

Valószínűleg nem véletlen, hogy a két cég ugyanazon a napon árulta el a Weibón, hogy mikor mutatja be az új, korszakalkotó mobilját. Ezek alapján a Samsung Galaxy A8s december 10-én, a Huawei Nova 4 pedig december 17-én debütál, mindkettő a középkategóriában. 

A közel keret nélküli kijelző mindkét esetben azt jelenti, hogy nincs szenzorsáv, gyakorlatilag csak egy vékonyabb alsó kerettel kell számolnunk, és a lyukkal, amiben a szelfikamera rejtőzik. Ez véletlenül mindkét gyártónál a bal felső sarokba kerül. 

A bemutatókra Kínában kerítenek sort a gyártók, de mindkét készülék megjelenik majd a nemzetközi piacokon is. 

A Samsung Galaxy S10-ről mostanra szinte mindent tudunk, a Huawei P30-ról eddig gyanúsan kevés információ érkezett. A feltételezések szerint a Nova 4-re hasonlíthat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.