Hirdetés

Dinamittal robbantotta fel a Tesláját egy elégedetlen vásárló



|

A kocsiba még egy Elon Musk-bábu is került.

Hirdetés

Gyakran hangoztatott érv az elektromos autók mellett, hogy az ilyen járgányoknál alacsonyabb szervizköltségekkel számíthatunk, mivel az elektromotorok jóval kevesebb alkatrészből állnak, így a meghibásodásukra is kisebb az esély, és persze a karbantartásuk sem olyan macerás.

Igen ám, de az e-autók lelke mégiscsak a méregdrága akkumulátor, ami bizony előbb-utóbb megadhatja magát, alaposan megterhelve a környezettudatos sofőrök pénztárcáját. Így járt az a finn Tesla-tulaj is, akinek annyit kellett volna fizetnie, hogy dühében inkább felrobbantotta az autóját, benne egy Elon Musk-bábuval.

Hirdetés

A tulajdonos, Tuomas Katainen elmondása szerint mindössze 1500 km-t tudott megtenni a 2013-as Model S-sel, amikor elkezdtek jönni a hibaüzenetek. Az autót egy "Tesla kereskedő műhelyébe" szállította, ám az egy hónapig vizsgálódó szerelők végül teljes aksicserét javasoltak, ami legalább 20 ezer euróba (kb. 7,5 millió forintba) került volna.

Tuomast felbosszantotta, hogy a javítást semmiféle garancia nem fedezte, ezért végül inkább összecsődítette a haverokat, és 30 kg dinamittal vettek búcsút a járgánytól. A bosszúról készült film angol felirattal is nézhető, a Nagy Bumm 5:15-től kezdődik, számos ismétléssel, több szögből, és persze lassított felvételben is. Külön figyelmet igényel az Elon Musk bábu is, amit egy helikopter dob le a területre, 4:00 környékén.

A korrektség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a videóból nem egyértelmű, hogy Tuomas hivatalos szervizbe vitte-e a Teslát, továbbá az autó előélete sem tisztázott, ami fontos lenne, hiszen egy 2013-as modellről beszélünk, amivel a dühös tulaj csak 1500 kilométert tett meg, így vélhetően nem ő volt az első gazdája.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.