Hirdetés

Döbbenetes mennyiségben töltjük a mobilos appokat



|

2017 utolsó három hónapja alatt 19 milliárd új appot telepítettünk Androidra, és csak az Apple App Store-ban 11,5 milliárd dollárt költöttünk.

Hirdetés

Sok országban (mint például Indiában, Indonéziában és Brazíliában) igen aktívak voltak az androidos felhasználók. Ennek eredményeképp csak 2017 utolsó három hónapjában több mint 19 milliárd appot töltöttek le az emberek a Google Play Áruházból. Ezek mindegyike új telepítés volt, egyik sem újratelepítés vagy frissítés. 

Hirdetés

Az App Annie adatai szerint ez a letöltési mennyiség 145 százalékkal szárnyalta túl azt, amit az Apple App Store elért ugyanezen időszak alatt. A Google alkalmazásboltjában a legnagyobb növekedést a játékok, a pénzügyi és a személyre szabást segítő appok fejlesztői tapasztalták, míg az iOS-re a vásárlással és pénzügyekkel kapcsolatos appokat töltötték jobban. 

Hiába azonban a rekordletöltés, az Apple felhasználói 95 százalékkal több pénzt költöttek el a három hónap során. Az App Store-ban konkrétan 11,5 milliárd dollárt fizettek ki appokért az emberek. 

A legnagyobb növekedést ilyen téren Amerikában tapasztalták. A legtöbb alkalmazása eközben a kínai és a japán felhasználóknak van: átlagosan több mint 100-at telepítenek és hagynak fent. A legtöbb appot az indiaiak használják, átlagosan 40-et. 

Kik nyomkodják ezeket az appokat a legtöbbet? A kínai felhasználók a negyedik negyedév során több mint 200 milliárd órát töltöttek el az androidos mobilok kijelzői előtt. India "csak" 50 milliárd órán át használta az androidos appokat október és december között. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.