Hirdetés

Donald Trump elárulta, hogy miért tette feketelistára a Huawei-t



|

Rengetegen felháborodtak az amerikai elnök legutóbbi magyarázatán. Eközben Amerika mindent elkövet, hogy Dél-Korea is kitiltsa a Huawei-t.

Hirdetés

Nagyon rossz hete volt a Huawei-nek. A múlt héten Donald Trump elnöki rendeletben hirdetett nemzeti vészhelyzetet az amerikai technológia kapcsán. Ezzel egyszerre feketelistára tette a Huawei-t és 68 leányvállalatát, vagyis az amerikai kormány licence nélkül többé semmilyen amerikai alkatrészt, komponenst vagy szoftvert nem kaphat. Ezek után sorban léptek vissza a kínai vállalat beszállítói, és most már ott tart a helyzet, hogy a teljes mobilpiaci jelenlétük kérdőjelbe tehető. Idáig csak találgatni lehetett, pontosan mi állt az amerikai elnök döntése mögött, de most szépen elmondta ő maga.

Hirdetés

Gyorsan nézzük át, mi is történt idáig! Először a Google reagált a rá kötelező érvényű döntésre és megvonta az Android-támogatást, majd a legnagyobb cégek ugyancsak megszakították az együttműködést (bár azért akadt néhány, amelyik kitartott a kínai gyártó mellett, például a TSMC). Ezután Trump 90 napos haladékot adott a Huawei-nek, hogy a meglévő okostelefonjait és szolgáltatásait támogathassa és frissíthesse. A Google ezután rögtön átmeneti licencet adott a Huawei-nek augusztus 19-ig, ami egyben frissítéseket is jelent. 

Mindez persze nem sokat segít a Huawei-nek a jövőbeli eszközök kapcsán (mint például a Mate 30 széria), ráadásul a Honor 20 Pro startját elhalasztották, az 5G-s modellt pedig sok szolgáltató levette a kínálatából. Az is kiderült időközben, hogy az Androidot leváltani hivatott, saját fejlesztésű HongMeng OS és a Huawei alkalmazásboltja egyszerűen nem áll készen a Google rendszerének leváltására, és még ennél is rosszabb azonban, hogy bár az ARM brit cég, de amerikai technológiát használ, ezért szintén megtagadta az együttműködést (így pedig hiába gyártana a TSMC a Huawei-nek chipeket, ha a Kirin lapkák eleve ARM technológiára épülnek).

Szóval ott tartunk, hogy ha nem változik a Trump-féle haragszomrád, akkor a Huawei sem operációs rendszert nem használhat, sem pedig rendszerchipeket nem tud készíteni egy csomó egyéb kisebb alkatrész mellett, tehát egészen konkrétan képtelen lesz a jelenlegi módszerrel telefonokat gyártani és piacra dobni.

A Huawei alaposan megérezte mindennek a hatását, egyes kereskedőknél 70 százalékkal estek vissza az eladásai, a rendeléseket lemondják a vásárlók, a meglévő Huawei mobiljaikon őrült módjára igyekeznek túladni. 

Dél-Koreából is kiraknák a Huawei-t

Amerika ezután tovább folytatta a hadjáratát a Huawei ellen. A Reuters szerint egy amerikai állami tisztviselő arról beszélt egy dél-koreai tisztviselővel, hogy az LG Uplusnak nem lenne szabad fontos területeken szolgáltatnia, mert Huawei eszközöket használ. A szolgáltató szerint még egyik kormány sem adott le hivatalos kérést ilyen téren, Amerika azonban nyomást gyakorol a szövetségeseire, hogy rakják ki a Huawei-t a hálózataikból. 

Dél-Korea helyzete azért nehéz, mert bár Amerika szövetségese, mégis Kína a legnagyobb exportpiaca - konkrétan az exportjának negyede Kínába megy. Dél-Korea kormánya hivatalosan annyit reagált, hogy tisztában van az amerikai állásponttal. 

Szóval mi Trump magyarázata?

Sokan találgatták, hogy mi a valódi oka annak, hogy most ilyen tiltólistára került a Huawei (elvégre Amerika évek óta nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja a céget, de ilyen súlyos lépést még nem tett). A legtöbben úgy gondolják, hogy az Amerika és Kína közötti kereskedelmi háborúban akarja ütőkártyaként felhasználni a Huawei-t az amerikai elnök. Mindezt most nem más, mint maga Donald Trump erősítette meg

A C-SPAN videójában egy újságíróval egy, a kereskedelmi háború által érintett gazdák megsegítésére bejelentett, 16 milliárd dolláros segélycsomagról beszélget Donald Trump, amikor szóba kerül a Huawei. Az elnök szerint "a Huawei nagyon veszélyes, katonai szempontból is nagyon veszélyes". Ezután arról beszélt, hogy ennek ellenére lehetséges, hogy a Huawei ügye részét képezheti valamiféle kereskedelmi egyezménynek, tehát ha az Egyesült Államok és Kína kötne valami ilyesmit, akkor annak része lenne a Huawei "felmentése" is. Amikor a riporter a részletekről érdeklődött, Trump annyit reagált, hogy Amerika számára ez nagyon jó lenne, majd azért gyorsan hangnemet váltott, és kijelentette, hogy korai még erről értekezni, és visszatért ahhoz a szólamhoz, hogy biztonsági oldalról nagyon aggasztja őket a Huawei. A videóban a 41. perc környékén kezdődik ez a rész. 

Van remény a Huawei számára

Az, hogy Trump a biztonsági okokat emlegeti (amiket ugyebár évek óta hangoztat, de idáig ezek miatt mégsem lépett), de tulajdonképpen elismeri, hogy a két ország közötti kereskedelmi háború miatt bünteti a Huawei-t, a szakértők szerint jó hír a kínai cégnek. Amennyiben mindkét oldal belemegy egy kereskedelmi egyezménybe, akkor a Huawei megmenekül - persze azt senki sem tudja, hogy Trump milyen terveket forral. Többen emlékeztettek Trump 2017 nyarán tett kijelentésére, miszerint Tim Cook megígérte neki, hogy három szép nagy Apple gyárat épít Amerikában - az Apple viszont azóta sem tudja, hogy miről beszélt.

Szintén érdekes adalék, hogy a ZTE-t tavaly majdnem tönkretette ugyanez a feketelista, ugyanakkor Trump később azt mondta, túl sok állás veszhet el Kínában, ezért utasította a kormányát, hogy egyezzen meg a ZTE-vel - így is történt. 

A Huawei valószínűleg abban reménykedik, hogy csak egy bábu ebben a kereskedelmi háborúban, és az egyezmény kidolgozása után minden visszatérhet a régi kerékvágásba (és idővel talán a megtépázott fogyasztói bizalom is helyrejön). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.