Hirdetés

Top 10 eszköz, ami nem PC, mégis fut rajta a Doom



|

Az 1993-as Doom megváltoztatta a játékok világát, új útra indította a játékos PC-ket, örök klasszikus. De az utóélete 25 év után még érdekesebb - kalkulátortól termosztátig mindenfféle őrült helyekre portolják. Mutatjuk a legjobbakat!

Hirdetés

Kicsit több mint 25 éve, 1993. december 10-én megjelent egy olyan játék, amely néhány kísérlettől eltekintve teljesen új és példa nélküli volt a játékélmény és a mögötte álló technológia tekintetében egyaránt. Az id Software által fejlesztett Doom, bár mai szemmel kezdetlegesen, de bevezette a 3D lövöldözős játékokat a számítógépekre, és egy teljes játékkategóriát nyitott meg ezzel, amelynek modern képviselői milliárdos nagyságrendben fogynak, és amely az egyik legnépszerűbb játéktípus mind a mai napig.

Hirdetés

John Carmack, John Romero és társaik egy olyan játékmotort terveztek, amelyben a főhős szemszögéből éljük át az eseményeket, és a játéktéren bármerre mozoghatunk, míg az ellenfelek és a környezet elemei láthatóan három dimenzióban vesznek körül minket (igaz, ezt a hatást az akkori gépek és szoftverek limitált képességei miatt különféle vizuális és programozási trükkökkel érték el).

Akkor és most

Persze azóta nagyon sok minden változott: 1993-ban egy akkori mércével nézve erős PC kellett a futtatásához, de ma egy ilyen konfiguráción csak nevetnénk. A hardverek fejlődésével a játékok is egyre szebbek, bonyolultabbak, sokszínűbbek lettek, és talán épp ezért kezdett a kísérletező kedvű geekek körében felvirágozni egy furcsa, vicces, de mégis kihívást jelentő mozgalom, melynek jelmondata: "vajon fut rajta a Doom"?

A titok leginkább abban rejlik, hogy az eredetileg mindössze 12 megabájtos játékszoftvert tényleg úgy rakták össze a készítői, hogy az akkori, grafikában és számítási teljesítményben is erősen kihívásokkal küszködő számítógépeken is ugyanolyan minőségben és sebességgel lehessen futtatni. Manapság pedig ezt a szintet már simán megugorják (sőt, a legtöbb esetben túllépik) a minket körülvevő eszközeink még akkor is, ha ezt funkciójuknál vagy épp kinézetüknél fogva nem gondolnánk róluk.

Ezért érdemes megfigyelni, ahogy az eredeti játék kiadása után 25 évvel a lehető legváltozatosabb és leghihetetlenebb kütyükön bukkan fel a Doom - sokszor furcsán, néha billegősen vagy csúnyácskán, de sosem ez a lényeg, hanem az emberi kreativitás és játékosság ünneplése. Mutatunk is tíz olyan eszközt, amit nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem játékra találtak ki, és mégis akadtak olyan szent őrültek, akik felbarkácsolták rá a klasszikus lövölde működő változatát.

TOP 10: nincs lehetetlen!

1. Nyomtató

Egy Canon Pixma nyomtatóra egy biztonsági rést demonstrálva, firmware frissítés formájában kalapálták fel a játékot, amely kissé rondán és hang nélkül, de kiválóan futott a printer kis kijelzőjén.

2. Termosztát

Egy hőfokszabályzóval a jelek szerint már nem csak azt állíthatjuk be, hogy milyen meleg legyen a lakásban, hanem forró hangulatot is varázsolhatunk a pokolbéli (na jó, Marsbéli) szörnyek hordáival. Egy Honeywell termosztát és egy kontroller összekötésével mindez sikerült.

3. Oszcilloszkóp

Persze nem egy több évtizedes analóg gép kellett hozzá, hanem egy Windows 95 alapú eszköz, amelynek kijelzőjén hullámok helyett a játék is elfért.

4. ATM

Van, aki a pénzkiadó automatát nem azért hackeli meg, hogy kirabolja, inkább játékot futtat rajta. Mozogni a számbillentyűkkel lehetett.

5. Commodore 64

Na jó, itt azért már szaggat a játék rendesen, de ezen ne csodálkozzunk, a C64 még a Doomot futtató PC-knél is őskoribb. A lényeg, hogy sikerült!

6. MP3 lejátszó

Egy SanDisk Sansa Clip+ apró kijelzőjén is életre kelt a játék, még ha a kinézet nem is kifogástalan. Oké, mondjuk ki, játszhatatlan így, de fut!

7. Digitális fényképezőgép

Ráadásul nem is akármilyen: egy őskori Kodak kamerára valaki még PC-s billentyűket is szerelt, hogy az apró kijelzőn irthassa a szörnyeket.

8. Zongora

Az őrület netovábbja, amikor fejlesztők egy öreg pianínóba szereltek kijelzőt, majd a billentyűkre a hangok kiadása mellett az irányítás feladatát is rábízták. A zene mindenkié!

9. Kalkulátor

Még egy modern, grafikus kalkulátor is sokkal erősebb annál a technológiánál, ami például a Holdra repítette az embert. Például egy TI-Nspire, amin kiválóan fut a Doom.

10. Doom a Doomban

Ez már teljesen őrült kísérlet: az eredeti Doom egyik modern portjában a játékon belül játszhatunk egy még kisebb Doommal. Ha továbbgondoljuk és valaki oda is portolja a Doomot, hány szint mélyre juthatunk?

Ti ismertek még valamilyen agyahagyott Doom portot? Ha igen, jöhet hozzászólásban!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.