Hirdetés

Dreame H11 Max teszt – lehet 2021-ben hasznos egy porszívó, ha nem okos?



|

Alig él olyan ember a Föld nevű bolygón, aki szeret porszívózni, pláne úgy, hogy utána fel is kell mosni. A Dreame ezt igyekszik megreformálni. Kipróbáltuk.

Hirdetés

Tömegek által szívből utált sport a takarítás, kezdve a porszívózással. Pedig ez még csak a kezdet, a porszívózást rendszerint felmosás is követi, ami plusz egy teljes munkafolyamat, ezt ráadásul ésszel kell végezni, nehogy a végén a lakás kicsi, sötét sarkába szorítsd magad a száradás idejére. Ha a rendrakást, portörlést és az egyéb, kismillió házimunkát nem említjük, úgy is látszik, hogy ezen két munkafolyamat rengeteg időt vesz el, de hát sajnos szükséges.

Hirdetés

Nem is csoda, hogy a cégek rögtön itt vetették be a mesterséges intelligenciát és a robotokat. A kezdeti bukdácsolás és szerencsétlen megoldások után ma már egészen jó robotporszívókat lehet kapni, amelyek akár már saját kosztartályukat is képesek kiüríteni, nem esnek le a lépcsőn, nem cikáznak céltalanul össze-vissza a lakásban. De azért még mindig vannak gyenge pontjaik és a takarítás hatékonysága is akkor az igazi, ha ott állsz és te magad végzed. A Dreame ettől a mázsás tehertől igyekszik részben megszabadítani téged.

Apró előrelépések és lázas útkeresés

Kézi porszívó a PC Worldnél? Nem, nem őrültünk meg, itt is roppant izgalmas fejlesztések történnek, amik igenis érdekesek és jó őket egyszer-egyszer kipróbálni. Pár éve a nagy újdonság a forgófej volt, ami be is vált, ma már szinte mindegyik ilyen porszívónak motorizált kefe rejtőzik a fejében. Az akkumulátoros technológiák fejlődését is szépen nyomon lehet követni a porszívókon, ideértve a gyorstöltési algoritmusokat, az energiatakarékos motorszabályzást és egyéb trükköket.

Az újabb kísérletek nem kevésbé izgalmasak. Például a kézi- és a robotporszívók jelentős része ma már igyekszik felismerni a felület típusát, majd ehhez igazítani a porszívózási teljesítményt, a kefe forgási sebességét stb. Szintén izgalmas fejlesztés a Dyson által nemrég bemutatott lézeres megvilágítási technológia, ami azon porszemcséket is látni engedi, amelyek szabad szemmel nem látszanak, így még alaposabb takarítást végezhetsz. A Xiaomi ökoszisztémájába kapcsolódó, mérnökök által életre hívott és üzemeltetett kínai Dreame nevű gyártó nem a lézert vetette be, hanem egy sokkal magasztosabb célt tűzött ki maga elé, amit könnyű maximálisan támogatni: a H11-es modellel azt ígéri, hogy

fele annyi idő alatt is tökéletesen kitakaríthatsz!

Hát mi ez, ha nem túl szép ígéret ahhoz, hogy igaz legyen? Szerencsére alkalmunk nyílt letesztelni a H11 Max porszívót - aminek hozadéka sem volt elhanyagolható: a tiszta lakás.

Dreame H11 Max

A H11 Max kézi porszívó külsőre nem sokban különbözik a többi hasonló terméktől. A motor és a tartály alulra került, így a porszívó a saját "lábán" is képes megállni, nem kell falhoz dönteni, vagy a tartójába visszahelyezni. A markolat ergonómikus és nem túl nagy, viszont jól megfogható, ami az irányítás miatt fontos. Ezen mindössze három gomb kapott helyet: a ki/bekapcsoló, a vízfelszívó és a fejtisztító.

A Dreame H11 Max nagy trükkje az, hogy nem csupán száraz-nedves porszívó, hanem egyenesen egy vizes porszívó is. Több, mai robotporszívó és kézi eszköz ma már víztartállyal is rendelkezik, amit úgy hirdetnek, hogy a porszívózás során nedves felmosást is végez, ahol a víz mennyiségét egy kis szelep szabályozza. Ez is látványos bizonyos fokig, ám a felmosást nem helyettesíti. A Dreame H11 Max ezzel szemben vízzel takarít.

Amint bekapcsolod, a tisztavíztartályból vizet fröcsköl a gyorsan pörgő, speciális keféjére, illetve ezzel párhuzamosan a motor szívja is be a koszos vizet a koszosvíztartályába. Vagyis a takarítás hatékonyságát a porszívás mellett tiszta vízzel végzett mechanikus kefélés is javítja, ami percenként 560-at pörög. Amerre a H11 Max járt, ott vizes lesz a talaj, ám ez nagyjából 1-2 perc alatt fel is szárad, mert a tiszta víz nem csak szimplán a felületre fröcskölődik, hanem a kefe feltörli, a porszívó pedig felszívja. Ezzel véli teljesítve a Dreame azt, hogy

feleannyi idő alatt végzel a takarítással, mint előtte.

A működés valóban nagyszerű ötlet, és ez nem csak papírforma, tesztünk során is ezt tapasztaltuk.

Teszt és tiszta lakás

Normál porral, kiömlött, aprószemcsés szeméttel, hajszálakkal többféle felületen is teszteltük a H11 Maxot. A hagyományos porszívó száraz takarítás során sok port és koszt képes volt eltávolítani, de a letapadt foltok, makacs koszpöttyök maradtak, sőt, ezekkel a nedves feltörlést is végző robotporszívó sem boldogult (pedig többször átment rajtuk). A Dreame H11 Max meglepően csendes üzem mellett (max. 76 dBA) sikeresen vette mindegyik akadályt, még a kiömlött, és pár napja megszáradt szörp-foltokat is képes volt eltávolítani, amiktől hagyományos takarításnál csak a felmosás során szabadultunk volna meg.

Ez nagy eredmény, de azért a H11 Max sem tökéletes. Kezdetnek mindjárt ott a tömege, ami 4,65 kg  üres víztartálynál. Ha ráadásul nem üríted a nagyobb kosztartályt, igen súlyos egyéniség lehet szerkezet. A másik gondunk a szívási erő kiválasztásával volt. Mindössze egyetlen egy mód van, ez pedig az automatikus. A porszívó maga ismeri fel a munka nehézségét és ez alapján kapcsol nagyobb vagy alacsonyabb fokozatba - pedig néha nem ártana felülbírálni. A vízfelszívó üzemmód nagyon hasznos, ha sokszor ömlik ki folyadék a lakásban, de száraz szívást csak úgy tudsz választani, hogy kiveszed a víztartályt. Az öntisztítás szintén nagy ajándék, a kefét nem kell minden takarítás után neked elmosnod - ezt megteszi ő a saját állványába helyezve - feltéve, hogy nem felejted el aktiválni. Ez igen hangos folyamat és 1-2 percig is eltart. Ha ezt nem teszed meg, csak ott hagyod a padlón a lekapcsolt H11 Maxot, bizony egy kicsi tócsát hagy maga alatt, ami elég rondán néz ki a tiszta lakás közepén.

Nem különösebben gond, de szokni kell, hogy a forgó kefe viszi előre az egész porszívót, vagyis vissza kell kicsit tartanod, hogy ne hagyj ki egyetlen foltot sem. És itt jön a következő bökkenő a számításban: a gyártó 36 perces üzemet garantál, ami szerinte 200 nm-re elegendő. Viszont ha tényleg alapos takarítást akarsz végezni, többször kell áthúzni egyazon felületen a H11 Maxot, így a valós takarítható terület 1 töltéssel inkább 80-100 nm körülire tehető. Ez persze még mindig szuper eredmény, főleg úgy, hogy ebben már a felmosás is benne van.

A szívóerővel nem volt gondunk a teszt során, hatékony és jól takarít a Dreame H11 Max, de a töltési idő kicsit hosszú és a sarkokat nem nagyon szereti - a ficakokból nem minden esetben tudta kiszedni a koszt. Szintén érdemes takarítás után a koszosvíztartályt elmosni. A kiegészítők és cserekomponensek (például szűrő, henger stb.) mind nagyon hasznosak, de ha ezek is elfogynak, könnyedén utánrendelheted őket. Jelenleg 100 ezer forint környékén szerezheted meg (a gyengébb H11-et a szerényebb értékei miatt nem ajánljuk), ami versenyképes és barátságos ár, és ha nem is minden színigaz a gyártó ígéreteiből, az biztos, hogy még így M.I. nélkül is hasznos társad lesz abban, hogy egy kicsit kevesebb időd menjen el takarítással.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Dreame H11 Max

Ár: 169 000 Ft
Ha nem is minden színigaz a gyártó ígéreteiből, az biztos, hogy még így M.I. nélkül is hasznos társad lesz a H11 Max abban, hogy egy kicsit kevesebb időd menjen el takarítással.
  • porszívózás és felmosás egy menetben
  • 200 W teljesítmény
  • 10 000 PA szívási teljesítmény
  • 36 perc akkus üzemidő
  • 900 ml tisztavíztartály
  • 500 ml koszosvíztartály
  • 4,65 kg (víz nélkül)
  • 76 dBA maximális zajszint
  • öntisztító üzemmód
  • vízfelszívó üzemmód
  • dokkoló
  • 6×4000 mAh akkumulátor
  • tartalék kiegészítők
PRO
  • porszív és felmos egyszerre
  • csendes
  • jó üzemidő
  • öntisztító mód
Kontra
  • nehéz
  • a sarkokban nem hatékony
  • csak automatikus mód
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7648
    [topic] => 1
    [group] => 36
    [gameinfo_name] => Dreame H11 Max
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 388
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-10-23 21:59:37
    [gameinfo_webpage] => https://global.dreametech.com/products/dreame-h11-max
    [gameinfo_tags] => dreame, xiaomi, porszívó, h11, h11 max, teszt
    [gameinfo_url] => dreame-h11-max
    [gameinfo_pro] => porszív és felmos egyszerre
csendes
jó üzemidő
öntisztító mód
    [gameinfo_kontra] => nehéz
a sarkokban nem hatékony
csak automatikus mód
    [gameinfo_data] => porszívózás és felmosás egy menetben
200 W teljesítmény
10 000 PA szívási teljesítmény
36 perc akkus üzemidő
900 ml tisztavíztartály
500 ml koszosvíztartály
4,65 kg (víz nélkül)
76 dBA maximális zajszint
öntisztító üzemmód
vízfelszívó üzemmód
dokkoló
6×4000 mAh akkumulátor
tartalék kiegészítők
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 7
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 169 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Ha nem is minden színigaz a gyártó ígéreteiből, az biztos, hogy még így M.I. nélkül is hasznos társad lesz a H11 Max abban, hogy egy kicsit kevesebb időd menjen el takarítással.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 388
            [manufacturer_name] => Dreame
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://global.dreametech.com/
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/dreame-h11-max-7648.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => porszív és felmos egyszerre
            [1] => csendes
            [2] => jó üzemidő
            [3] => öntisztító mód
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nehéz
            [1] => a sarkokban nem hatékony
            [2] => csak automatikus mód
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    9

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    8

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    7

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.