Hirdetés

Durván megkínozták a Samsung összehajtható mobilját



|

A SquareTrade gépi tesztek segítségével nézte meg, mennyire bírja az állandó hajtogatást és a földbe csapódást a Galaxy Fold.

Hirdetés

A Samsung alaposan felújította a Galaxy Foldot, így az újratervezett zsanérok és kijelzővédő elvileg strapabíróbbá teszik a készüléket. Persze az továbbra is nagyon törékeny, mint a csomagolás, a bekapcsolás után megjelenő képernyők és az eddigi tesztek már mutatták. 

Hirdetés

A SquareTrade úgy gondolta, ideje tesztelni, hogy mit bír a Samsung összehajtható mobilja, ezért számos gépi tesztet bevetettek. Egy speciálisan erre a célra tervezett géppel 120 000 alkalommal hajtogatták össze és ki a készüléket, vagyis annyiszor, amennyiszer a Samsung szerint három év kőkemény használat alatt találkozik majd az eszköz. 

Sajnos 18 500-nál a képpontok között megjelent egy paca, ezt leszámítva ezt a tesztet egész jól viselte a Galaxy Fold. Ennél azonban jóval aggasztóbb, hogy mennyire törékeny a készülék, ha azt valaki véletlen leejti. 

A Galaxy Foldot a külső és a belső kijelzőre is leejtették, és a gyári védőtök ellenére azonnal meghibásodott a készülék. 

A SquareTrade tesztjei tehát igazolták, amit eddig is sejtettünk: a Galaxy Foldra nagyon kell vigyázni, nem szabad elejteni, és a belső kijelzőt is óvatosan kell nyomkodni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.