Hirdetés

Egyesül az Extreme Digital és az eMag



|

A hazai két, legnagyobb forgalmú online kiskereskedelmi cége egyesül, hogy közösen meghódítsák az egész régiót. Megszületik az eMagDigital vagy az eDigitalMag - erre is rákérdeztünk.

Hirdetés

Izgalmas bejelentést tett a hazánkban jól ismert, 16 üzlettel rendelkező, de alapvetően online kiskereskedelemmel foglalkozó Extreme Digital. A szintén jól ismert és a vásárlók körében kedvelt eMaggal fonja össze jövőjét, hogy egyesült erővel uralják a hazai és a régiós piacot.

Hirdetés

Nem felvásárlás

A márciusi bejelentés nagyon fontos a hazai piaci erőviszonyok szempontjából, ugyanakkor a magyar tulajdonosokkal rendelkező eDigital vezetője rögtön leszögezte, nem felvásárlásról van szó, hanem egyesülésről, ahol nagyjából 50-50 százalékos arányban (pontosabban az Extreme Digital 48, az eMag hazai leányvállalata 52 százalékkal szállt be) oszlanak meg az erőviszonyok.

A Dél-afrikai tulajdonban lévő, romániai központtal, de hazai iroda irányítása alatt működő eMag így magyar irányítás alá kerül: minden döntést itt hoznak meg és innen irányítják a cég teljes működését.

Ugyanakkor jelenleg még csak a szerződést írták alá, illetve a kérelmet adták be a GVH-nak, a tényleges munka csak a harmadik negyedévben indulhat meg, hogy aztán 2020-ban már mi, fogyasztók is érezhessük az egyesülés előnyös hatásait.

Minden marad, sőt, bővül

Az eDigital és az eMag is jelenleg 300-320 fős csapattal dolgozik, ezért jogosan vetődött fel a kérdés, hogy mi lesz a csapattal, névvel, telephelyekkel, Piactérrel stb. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója kérdésünkre azt válaszolta, a két csapat összeolvasztása véleménye szerint nem jár majd nagyarányú elbocsájtásokkal, sőt, miután az export tevékenységet szeretnék erősíteni, várhatóan még nagyobb csapatra lesz szükségük.

A másik fontos kérdés arra irányult, hogy miként egyesül a két webshop, a két cég neve. Itt egészen biztos, hogy mindkét nevet külön-külön tovább viszik, vagyis marad az eDigital és az eMag, azonban a háttérben sok mindent optimalizálnak, összevonnak. Ilyen például a logisztika, ami ezáltal sokkal hatékonyabb, gazdaságosabb lehet. Rákérdeztünk az eMag piacterére is, ahol más, kisebb cégek kínálják termékeiket az eMag rendszerén keresztül. Ez a funkció szintén megmarad, mert hasznosnak és nyereségesnek találják.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.