Hirdetés

Egy egészen új krátert fedeztek fel a Marson



|

A marsi kráterről készült felvételen még jól kivehetők a becsapódás friss nyomai.

Hirdetés

A NASA Mars Reconnaissance Orbiter műholdja 2006 márciusában állt pályára a vörös bolygó körül, fedélzetén egyebek mellett a High Resolution Imaging Science Experiment (HiRISE) nevű, nagy felbontású kamerával.

A HiRISE sorban lövi a látványosabbnál látványosabb fotókat, a NASA pedig nemrég arról számolt be, hogy az egyiken egy viszonylag friss becsapódási krátert sikerült kiszúrni a Mars felszínén.

Hirdetés

Az ismeretlen objektum által okozott kráter valamikor 2006 februárja és 2014 márciusa között keletkezhetett, vagyis a bolygó 4,5 milliárd éves történetét tekintve vadonatújnak számít. A 2020 nyarán készült műholdas felvételen jól megfigyelhetjük a becsapódáskor kivetődött törmelékmezőt, ami a jobbra található régebbi kráter körül már egyáltalán nem látszik. Maga a kráter nem túl nagy, mivel az egész felvétel egy kb. 5 km átmérőjű területet ábrázol.

A Mars felszínét egyébként a Holdhoz hasonlóan rengeteg kráter szabdalja, a NASA tudósai több mint 250 ezerre teszik az 1,2 km átmérőjű Barringer-kráterhez hasonló becsapódási nyomok számát. Összehasonlításként, a kétszer akkora Föld felszínén csak nagyjából 120 kráterről tudunk. Az óriási különbség a két bolygó eltérő geológiai aktivitásának tudható be, a tektonikus lemezek mozgása és a vulkánokból kitörő láva a Földön hatékonyan eltüntette a kráterek többségét.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.