Hirdetés

Egy japán cég napokon belül leszállhat a Holdon



|

Az űrhajójuk már jó ideje úton van, napokon belül pedig megpróbálnak leszállni vele a Holdon.

Hirdetés

Miközben az elmúlt napokban mindenki a SpaceX Starshipjének első orbitális tesztrepülésére figyelt, ami egy hatalmas, de legalább kontrollált robbanással ért véget, nem szabad arról sem megfeledkezünk, hogy még decemberben egy japán vállalat is fellőtt egy rakétát, a HAKUTO-R pedig a tervek szerint néhány nap múlva már landol is a Hold felszínén.

A NASA még 2018-ban alapította a Commercial Lunar Payload Services Programot, aminek célja, hogy a privát szektorban működő vállalatok is segítsenek hasznos terhet szállítani a Holdra, a tervezett 2025-ös emberekkel történő visszatérés előtt.

Hirdetés

A japán ispace, mivel nem amerikai vállalat, nem tudott közvetlenül részt venni a toborzásban, de együttműködve egy massachusetts-i partnerrel, át tudták hidalni ezt a problémát. A munkálatok pedig olyannyira jól haladtak, hogy most a HAKUTO-R küldetés lehet az első privát szektor által finanszírozott misszió, amely landol a Holdon.

Az ispace természetesen élőben közvetíti majd a YouTube-on a landolási kísérletet, azonban előre elárulták, csak akkor fognak megpróbálkozni a leszállással, ha minden körülmény megfelelő lesz. Ha esetleg másképp alakul, a leszállás helye is változhat, sőt, már azt is kijelölték, hogy késés esetén április 26-ig, május 1-ig, vagy akár május 3-ig is eltolódhat a landolás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.