Hirdetés

Egy kriptobot fejlesztésére kalapozott össze 1,5 millió dollárt, most letartóztatták



|

Robert Robb néhány hét alatt milliók ígéretével győzte meg a befektetőket, de a projekt sosem valósult meg.

Hirdetés

Robert Robb, a magát kripto-szakértőként aposztrofáló férfi dicstelen története azzal indult, hogy néhány évvel ezelőtt elkezdett befektetőket meggyőzni arról, támogassák őt egy kriptokereskedő bot megalkotásában.

Robbot többek között azzal vádolják, hogy egy Telegram-csoportba olyan üzeneteket küldött, amik alkalmasak voltak megtévesztésre. Az üzenetek szövegében milliós nyereséggel kecsegtette azokat, akik az ő úgynevezett MEV botját használják kriptózásra, és befektetnek az általa létrehozott $RAT nevű kriptopénzbe, valamint a vicces nevű NoRugz tokenbe.

Robb egyik közösségi médiában terjedő üzenete
Robb egyik közösségi médiában terjedő üzenete

A nyomozó hivatal állítása szerint Robb a Telegramon és más közösségi platformokon próbált pénzt gyűjteni a "Maximum Extractable Value" vagy MEV kriptokereskedő bot létrehozásához. A pénz összegyűjtése után a bot sosem készült el.

Hirdetés

Az FBI által kikérdezett befektetők azt mondták, hogy Robb többször is kifogásokat keresett a bot késlekedése miatt, és soha nem tett eleget a visszatérítésre vonatkozó kéréseknek. A Robb által leírt bot állítólag a blokklánc-hálózatokat pásztázta volna, hogy megtalálja a nyereséges kereskedési lehetőségeket, és azokat automatikusan végrehajtsa, de nincs bizonyíték arra, hogy ez a technológia valóban működőképes volna.

Ez persze nem akadályozta meg a csalót abban, hogy a nem létező terméket terjessze a YouTube-on, az X-en és más közösségi oldalakon, és valószínűtlen ígéreteket tegyen a befektetések akár extrém nagy arányú megtérülésére. Robb azzal próbálta eloszlatni a késés miatti kétségeket, hogy megállás nélkül a készülő botról posztolt felületein.

Egyszer odáig merészkedett, hogy azt állította, elkészült az eszköz prototípusa, és elég jó ahhoz, hogy magas hozamot biztosítson. Nagyon meggyőző volt, hiszen - az FBI jelentése szerint - mindössze néhány hét alatt összegründolt vele 1,5 millió dollárt.

Ám ahelyett, hogy a pénzt arra fordította volna, amire kérte, annak nagy részét a személyes bankszámláira utalta. Robb pénzügyi tranzakcióinak alapos vizsgálata azt mutatta, hogy a pénz egy részét a Denver Broncos Mile High Stadionban egy vezetői lakosztály kétéves bérlésére, egy luxus dzsipre és egy bahamai üdülőhelyen való tartózkodásra költötte.

A 46 éves Robbot március 20-án tartóztatták le Las Vegasban. Az eset iróniája, hogy Robb az elmúlt évben gyakran tweetelt a MEV botokról, és gyakran figyelmeztette követőit, hogy vigyázzanak a kripto átverésekkel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.