Hirdetés

Egy napig sem élt a reklámmentességet kínáló Instagram-kliens



|

Reklámmentesség, kipucolt idővonal és további hasznos funkciók - ezeket biztosította rövid életútja alatt az Instagramot kipofozó The OG App.

Hirdetés

Az Instagram mögött álló Meta az elmúlt időszakban látszólag totálisan elvesztette a kontrollt a platform felett, rengeteg olyan módosítást eszközöltek, amiket bár meg lehet indokolni, aligha vágyott azokra a felhasználói tábor.

A kiábrándult embereknek nyújtott mentőövet a The OG App, amit a Meta gyorsan igyekezett eltüntetni, hiszen remekül kiemelte a platform hiányosságait.

Hirdetés

A megjelenése után mindössze egy nappal, máris eltávolították a The OG Appot az Apple App Store-ból. A Meta egy nyilatkozatban világosan kijelentette, hogy minden lehetséges lépést meg fog tenni az alkalmazás ellen, bár az nem tisztázott, hogy ezesetben az Apple döntése miatt vagy a Meta közbenjárására tűnt el az app.

A The OG App nem csak teljesen reklámmentesen működött, a felhasználók idővonalát is sokkal átláthatóbbá és könnyebben használhatóvá tette. Hardik Patil, az alkalmazás atyja az Engadgetnek elmondta, szerinte a felhasználóknak jogukban áll eldönteni, hogy milyen tartalmat fogyasztanak, ezért tovább harcolnak a Meta ellen ezen a fronton.

Ugyan az alkalmazás több mint egy éven át készült, a túlélésre tényleg nem volt esélye, hiszen nyilvánvalóan megsértette az Instagram felhasználói feltételeit. Mivel a platform nem rendelkezik nyilvános API-jal, a fejlesztőknek rengeteg munkájuk volt a folyamatok visszafejtésével, aminek nyilván nem örültek a Meta székhelyén.

Az eltávolítása előtt a The OG Appot több mint tízezer felhasználó töltötte le. Arról jelenleg nincs információ, hogy a jövőben bármilyen formában visszatérhet-e az alkalmazás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.