Hirdetés

Egy óriási hajtogatós készüléken dolgozik az Apple



|

Egy friss jelentés alapján még csak nem is kell sokat várni a teljesen új kategóriát jelentő hibrid termékre.

Hirdetés

Az Apple történetében jártas felhasználók ismerhetik a sztorit, hogy az almás cég eredetileg egy táblagép-szerű érintőképernyős eszközön kezdett dolgozni, ám ennek tapasztalatait előbb a mobil projektben hasznosították, ezért az okostelefonos forradalmat berobbantó iPhone végül három évvel hamarabb került piacra, mint a 2010-ben debütált iPad.

A régóta várt hajtogatós mobilok esetében viszont fordítva alakulhat a forgatókönyv, legalábbis ha hihetünk a neves szivárogtatónak számító Jeff Pu legújabb jelentésének, amely alapján az "iPhone Foldot" még meg fogja előzni valami, ami szó szerint nagyobb durranásnak ígérkezik.

Hirdetés

A Haitong International Securities elemzője egy nem nyilvános, de a 9to5Machez eljutott befektetői értékelésében a beszállítói láncra alapozott értesülései alapján arról írt, hogy az Apple 2025 végén tömeggyártásba küld egy 20,3 hüvelykes kijelzővel szerelt hajtogatós eszközt, ami egy MacBook és egy iPad hibridjének tekinthető, míg a hajtogatós iPhone csak 2026 utolsó hónapjaiban lép majd színre.

Hogy érzékeltessük a méreteket, a jelenlegi legnagyobb iPad Pro csak 12,9 hüvelykes, és már ez sem apró jószág, így az új kütyü kimondottan hatalmasnak ígérkezik. Ez ráadásul nem is az első alkalom, hogy hallunk róla, korábban ugyanis más neves elemzők, köztük a kijelzőiparra szakosodott Ross Young és Bloombergnek író Mark Gurman is szót ejtettek róla, de 2027 környéki rajtra tippelve.

Jeff Pu viszont úgy tudja, hogy az Apple felgyorsította a hajtogatós eszközöket érintő fejlesztéseit, s ennek köszönhetően azok egyre láthatóbb nyomot hagynak a beszállítói lánc felé teljesített kifizetésekben. Magyarán az almás cég egyre több olyan megbízást ad, amelyek az összecsukható eszközökön folyó munkával hozhatók összefüggésbe.

A 20,3 hüvelykes monstrumról eddig lényegében semmit sem tudni, de az biztos, hogy az ultra prémium kategóriában fog indulni, annak megfelelő árazással. Ami pedig a Pu szerint jelenleg 7,9 és 8,3 hüvelykes formákban tesztelt hajtogatós iPhone-t illeti, ennek kapcsán korábban más források is 2026-os rajtot jósoltak, így a cupertinóiak még évekig kimaradhatnak ebből a szegmensből, miközben a pletykák szerint a piacvezető Samsung a termékpalettája kibővítésére készül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.