Hirdetés

Egy redditező bizonyította, hogy valami nem stimmel a Samsung lélegzetelállító Hold-fotóival



|

Egy egyszerű kísérlet mutatta meg, hogy nem teljesen "őszinte" a Galaxy S széria Space Zoom funkciója.

Hirdetés

A Samsung még a 2020-ban piacra dobott Galaxy S20 Ultránál vezette be, és azóta is tökéletesíti a Space Zoom funkciót, amellyel meglepően szép felvételeket lőhetünk a Holdról (és sok minden másról, ami nagyon messze van). A mutatvány lelke a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, amely a vállalat hivatalos tájékoztatása alapján az elmosódottság és a zaj csökkentésével éri el a lenyűgöző hatást.

Egy redditező viszont most bizonyította, hogy valójában jóval többről van szó némi kozmetikázásnál, a Space Zoom ugyanis oda is részleteket "varázsol", ahol egyébként semmi sincs.

Hirdetés

Cikkünk írásakor már közel 10 ezer kedvelésnél jár az a poszt, amelyben az ibreakphotos nevű felhasználó leleplezte a trükköt. A redditező első lépésként fogta a Space Zoom illusztrálására használt hivatalos Hold-fotót, majd utómunka segítségével teljesen elhomályosította, így elvileg még egy több millió forintos kamerával sem lehetett volna részletes képet lőni róla.

Ezt követően megjelenítette a fotót a monitorján, lekapcsolta a villanyt, és a szoba túlsó végéről ráközelítve megörökítette a látványt a Super Zoommal. A szándékosan elhomályosított alapanyag miatt az így készült képnek egy teljesen felismerhetetlen pacának kellett volna lennie, ám az okostelefon csodával határos módon mégis egy egészen részletgazdag felvétellel díjazta az erőfeszítést.

A kísérlet tehát bebizonyította, hogy a Space Zoom nem pusztán finomít az alap fotón, hanem a gépi tanulás során használt adatbázisból merítve egy máshonnan származó felületet illeszt felhasználók képeire. Az alábbi képpár megmutatja, hogy mit kellett látnia a szenzornak, és mi az, amit a telefon végül összehozott belőle:

A kommentekben többen is azt állítják, hogy sikerült reprodukálniuk a fenti forgatókönyvet, vagyis úgy tűnik, hogy ibreakphotos nem a levegőbe beszél. Mások, köztük a Samsung-hírekre szakosodott SamMobile véleménycikkének szerzője viszont azzal érvelnek, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen éppen ez a szemfényvesztés a manapság népszerű, mesterséges intelligenciával turbózott mobil fotózás lényege, amivel ilyen-olyan módon minden modern csúcstelefon él.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.