Hirdetés

Egy sor újdonsággal jelentkezik a Google a közeljövőben



|

Az új funkciókat az idei Cloud Next keretében mutatták be.

Hirdetés

A világelső keresőóriás mögött álló kiterjedt kaliforniai cég a héten tartotta éves újdonságait bemutató rendezvényét, a Google Cloud Next 2024-et. A nagy múltú vállalat már egy ideje igyekszik minél nagyobb erőfeszítéseket tenni funkcióinak felhasználóbarátabbá tételének érdekében, amiben érthető módon a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket is maximálisan kihasználja.

Az évente megrendezett esemény célja, hogy ennek keretében prezentálhassa a Google az év során bevezetni kívánt újdonságokat. Az AI fejlesztésekben elért eredményeket figyelemmel követhettük az elmúlt egy év során, így nem volt az sem meglepetés, hogy a legtöbb bejelentés valamilyen módon kapcsolódott a technológiához.

A Gmailról megtudhattuk, hogy a jövőben a Help Me Write funkcióval hang alapú utasítással is megírathatjuk vele levelünket, amit jegyzeteinkből a cég AI-patformjával, a Geminivel alakíttathatunk át komplett üzenetté. A funkció szépséghibája, hogy csak Gemini Enterprise és Business ügyfeleinek és a Google One AI Premium előfizetőknek lesz elérhető.

Hirdetés

A Google felhőalapú szolgáltatásai is átalakulnak. A Dokumentumok alkalmazásban mostantól egyetlen dokumentumban rendezhetjük az információkat ahelyett, hogy több dokumentumra kellene hivatkozni vagy a Drive-ban keresgélni a szükséges szövegrészlet után. Emellett borítóképet is készíthetünk dokumentumainknak néhány kattintással a jövőben.

A Táblázatok applikáció is megújul a néhány héten belül érkező frissítés keretében. Ezen felül a Google Chat AI-támogatást kap a Geminitől, ami lehetővé teszi az automatikus fordítást a jövőben. Ugyanez az újítás vár a Google Meet-re is, ami így már 69 nyelvvel és 4600 nyelvpárral is elboldogul majd.

A frissítések a nagyvállalati AI Meetings and Messaging-bővítmény részeként lesznek elérhetők szintén néhány héten belül, aminek 10 dollár lesz a havi költsége. Ugyanezen az áron kap egyéként a platform egy AI Security nevű biztonsági funkciókkal bíró kiegészítőt is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.