Hirdetés

Egyedi hangszórót dob hamarosan piacra az IKEA



|

A svéd nagyvállalat a Sonos amerikai céggel együtt tervezi a legújabb bútorkollekciót.

Hirdetés

Az IKEA előszeretettel dolgozik együtt más vállalatokkal, hogy valamilyen egyedi kollekciókat készítsenek. Japánban például májustól lesznek elérhetők a svéd cég és az Asus ROG gamer célcsoportnak tervezett termékek, ezúttal pedig a Sonos hangtechnikai vállalattal álltak össze az IKEA mérnökei.

A 2019-es közösen tervezett hangos polc és hangszórós lámpa után tehát újból különleges megoldásokra számíthatunk.

Hirdetés

A marketingkampány már el is kezdődött, ugyanis a két cég Instagramon sztori formájában osztott meg egy rövid klipet, amiben az IKEA  és a Sonos logók mellett a Symfonisk név is feltűnik. A Symfonisk a két évvel ezelőtt piacra dobott hangszórós lámpa, tehát számíthatunk arra, hogy ennek újragondolt változatát vásárolhatjuk majd meg.

Emellett a The Verge információi alapján érkezni fog egy olyan falra akasztható kép, ami nem pusztán dizájnelem, hanem hangszóró is. Ezt az IKEA és a Sonos egyelőre Titan néven emlegeti, viszont a technikai információk egyelőre nem publikusak.

A vállalatok egyelőre nem közölték, hogy várhatóan mikortól lesznek megvásárolhatók az új termékek. Ha tovább folytatódik az Instagramon indított promóció, akkor vélhetően nemsokára még több információt is megtudhatunk az újdonságokról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.