Hirdetés

Egyelőre biztonságban van a TikTok az Egyesült Államokban



|

Nagyon úgy tűnik, hogy még nem lesz betiltva a népszerű app az országban.

Hirdetés

Egy ideje már áll a bál a kínai ByteDance tulajdonában lévő TikTok körül, ugyanis korábban nagyon úgy tűnt, hogy a Trump-kormányzat betiltja az alkalmazást az Egyesült Államokban.

A tervek szerint ennek a héten meg is kellett volna történnie, hiszen elvileg november 12-én lépett volna életbe az ehhez kapcsolódó határozat, és sokáig nem is igazán lehetett tudni, hogy mi fog történni a határidő lejárta után, de most a jelek szerint megkaptuk a választ.

Hirdetés

A The Wall Street Journal ugyanis arról számolt be, hogy egyelőre még nem élesedik az amerikai kereskedelmi minisztérium azon határozata, ami betiltaná az országban az alkalmazást. Ez egészen pontosan azért alakult így, mert októberben a felhasználók egy csoportja beperelte a szövetségi kormányt, és a jelek szerint a minisztérium meg szeretné várni az ítéletet, mielőtt lépne. Sőt, a lap szerint függőben van még egy korábbi, a tiltás kapcsán indított kereset is.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy megmenekült a TikTok, de az továbbra is kérdéses, hogy mi lesz az app sorsa hosszú távon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.