Hirdetés

Egyre több méregdrága mobilt veszünk, aminek nem csak az Apple örülhet



|

Érdekes tanulságokkal szolgálnak a prémium mobilos piac eladási statisztikái.

Hirdetés

A 2023-as év nagyobb része szinte az egész tech ipar számára a negatív számok és a leépítések jegyében telt, az év végéhez közeledve azonban már voltak arra utaló jelek, hogy a pandémiát követő látványos beszakadás után szép lassan ismét fellendülhet a kereslet a digitális szolgáltatások és a különféle felhasználói eszközök iránt.

A gyenge eladások az okostelefonok piacát is megtépázták, a prémium készülékek viszont sokkal kevésbé sínylették meg a hullámvölgyet, és egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a teljes tortából.

Hirdetés

Erről árulkodik a Counterpoint Research legújabb kimutatása, amely kifejezetten a drágább, 600 dollárnál (kb. 210 ezer forint) magasabb nagykereskedelmi áron értékesített okostelefonok forgalmára koncentrál. Ahogy az elemzőcég által megosztott ábra is mutatja, a felső kategóriás modellek a tavalyi évben már az összes eladás 24%-át tették ki, 2016-hoz képest pedig háromszor annyi fogyhatott belőlük.

A Counterpoint vezető elemzője, Varun Mishra szerint a növekedés a vásárlói szokások megváltozásának köszönhető. Míg korábban árérzékenyebbek voltunk, a mai közönség már sokkal inkább hajlandó nagy összegeket kiadni egy mobilra, részben azért, mert azok egyrészt tovább használhatók, másrészt pedig a hozzájuk társított társadalmi státusz miatt. Az utóbbi tényező főként a fejlődő országokban játszik fontos szerepet.

Hasonlóan érdekes a prémium szegmens vezető szereplőit összegző kimutatás. Ezek szerint 2023-ban is a 71%-os részesedéssel domináló Apple volt a piac királya, ugyanakkor ez 4%-os csökkenés a 2022-ben mért 75%-os arányhoz képest. A cupertinóiak veszteségeiből csak csekély mértékben profitált a második helyezett Samsung, amely 1%-kal 17%-ra növelte a jelenlétét, a Google-szolgáltatásoktól elvágott Huawei viszont 2%-kal erősödött, így már 5%-on áll, míg a Xiaomi is begyűjtött egy plusz százalékot.

Végezetül fontos tanulság, hogy a Counterpoint szerint az összes eladott prémium eszköz 33%-át az ultra prémium kategóriás, vagyis az 1000 dollárnál is drágább okostelefonok tették ki, ami arra sarkallhatja a gyártókat, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek az ilyen modellekre.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.