Hirdetés

Eladó a HTC?



|

A vállalat azt fontolgatja, hogy a cég egészét vagy csak a VR-divíziót adja el valakinek.

Hirdetés

Az HTC egykor a világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártója volt, azonban a Samsung, az Apple, a Huawei, az Oppo, a Xiaomi és a Vivo uralta piacon jelenleg alig tud labdába rúgni. Pedig sokaknak szép emlékei fűződnek ahhoz a korszakhoz, amikor a tajvani gyártó gyorsan és ügyesen repült rá az iPhone által gerjesztett kezdeti hisztériára, és hihetetlenül jó érzékkel futtatta fel az androidos telefonjait. EVO 4G, Desire, közben az első Google Nexus... Aztán jöttek a nehézségek.

Hirdetés

Hosszú és nehéz évek vannak az HTC háta mögött. Valahol az Incredible csúcsmobil után kissé elszámolták magukat, és a One sorozat első képviselői valahogy nem igazán csaptak oda a piacon. Egyrészt addigra felnőtt a konkurencia, ahol többeknek olyan marketing-erőt sikerült a telefonos üzletág mögé pakolni, amivel a HTC képtelen volt lépést tartani. A csúcsmobilok szintén felemás sikert arattak, az emlékezetes "kevesebb pixel, de az legalább nagy" kamerás ballépés után pedig már egyik készülékül se tudott igazán nagy és átütő sikert aratni (pedig azóta lett pár tényleg jól eltalált modell). A fentiek miatt talán nem meglepő, hogy a Bloomberg forrásai szerint a vállalat a lehetőségeit mérlegeli. Elképzelhető, hogy csak a virtuális valósággal foglalkozó divíziót értékesítenék, de az is lehet, hogy az egész HTC-t eladnák. 

A cég hivatalosan nem erősítette meg mindezt, és persze elképzelhető, hogy végül egyetlen ajánlatot sem fogadnak el. A Bloomberg megjegyezte, hogy az HTC piaci értéke 75 százalékkal alacsonyabb, mint 5 évvel ezelőtt. Éppen ezért a nyomás egyre nagyobb a cégen, hogy tegyen valamit, ha a helyzet nem változik. 

Az HTC U11-ért idén odáig volt a média és a felhasználók tábora, azonban a pozitív vélemények még nem jelentenek egyet a rekordeladásokkal és a pénzügyi sikerrel. Bár a Google Pixel 2 gyártását is a HTC intézi majd, nem egyértelmű, hogy ebből mennyi haszna lesz a vállalatnak. 

A Vive VR-headset eközben viszonylag népszerű, azonban az árháború erősen lecsökkentheti a nyereséget a szektorban. A PC-s gyártók sorra dobják majd ki a kedvező árú, 300 dollár körüli windowsos headseteket, az Oculus Rift ára szintén mérséklődött, aminek következtében az HTC is kénytelen volt csökkenteni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.