Hirdetés

Elég csak ezeket a mérföldköveket megnézni, hogy lássuk, 30 év alatt mennyit fejlődött a mobiltechnológia



|

A mai fiataloknak már adottság a mobiltelefon, de nem volt ez mindig így; 30 éve indult a Yettel GSM szolgáltatása Magyarországon, és mérföldkövei szinte nosztalgiabombaként hatnak.

Hirdetés

A Yettel - akkor még Pannon GSM néven - 1994 március 26-án indította el kereskedelmi GSM szolgáltatását, Magyarországon elsőként. Az azóta eltelt 30 év során a márka többször átalakult, a folyamatok részeként 2010 május 18-tól Telenor néven, 2022. március 1-től pedig Yettel néven működött tovább.

A Pannon GSM hazai indulása korainak mondható, hiszen mindössze három évvel a világ első GSM szolgáltatásának startja után indult. A hőskorban még a vezetékes telefonokhoz is hosszas várakozási idővel lehetett csak hozzájutni - ez azonban a mobil szolgáltatások, vagyis a verseny megjelenésével villámgyorsan megváltozott. A mobil eszközök kezdetben hatalmas méretűek voltak, táska méretű akkumulátor járt melléjük, pár éven belül azonban megjelentek a tenyérbe simuló telefonok is, és ez hatalmas lökést adott a GSM technológia terjedésének.

A szolgáltatás gyors népszerűségre tett szert, amit kiválóan jelez az, hogy a Pannon GSM eredeti terveiben még a 100 ezres felhasználói szám elérése szerepelt, ehhez képest ennek tízszerese, egymillió ügyfél "jött össze" az ezredfordulóra. 2001-ben pedig - országos szinten - már több mobil előfizetés volt, mint vezetékes.

Hirdetés

A 3G megjelenésével, 2005-ben a mobilinternet korszaka is elkezdődött. 2012-ben indult a 4G, 2020-ban pedig az 5G kereskedelmi szolgáltatás, amelyek lehetővé tették a vállalat számára azt, hogy kilépjen a klasszikus szolgáltatói szerepkörből, és olyan termékeket kínáljon, amelyek adott esetben a vezetékes piacnak is konkurenciát állítanak - gondolhatunk itt például a ma már 96 csatornát kínáló tévé szolgáltatásra vagy a vezetékes internet kényelmét és sebességét nyújtó otthon internet szolgáltatásra. Ez utóbbi versenyképességét jól mutatja, hogy az előfizetői bázis szűk két év alatt nagyon közel került a 100 ezres határhoz. Érdekesség, hogy ma már a hálózati forgalom 90 százalékát teszi ki az adat jellegű információáramlás.

A Yettel történetének legfontosabb állomásai:

1994 - GSM szolgáltatás indítása

1995 - SMS szolgáltatás megjelenése

1997 - feltöltőkártyás tarifák megjelenése

2001 - a mobil szolgáltatások száma lehagyja a vezetékes telefon előfizetésekét

2005 - a 3G megjelenésével elérhetővé válik a mobilinternet szolgáltatás

2006 - az országos mobilpenetráció eléri a 100%-ot

2010 - Telenor márkanév

2012 - elindul a 4G, lehetőséget teremtve az alternatív szolgáltatásoknak

2017 - VoLTE megjelenése

2019 - 5G teszthálózat indulása

2020 - kereskedelmi 5G szolgáltatás indulása

2022 - Yettel márkanév

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.