Hirdetés

Elérhető az Android 11 Beta, ezeket az újításokat tartalmazza



|

A Google ma elérhetővé tette az Android 11 Beta első publikus változatát, és sorra bővíti majd a támogatott eszközök listáját.

Hirdetés

Ahogy a múlt hétről mindenki mindent, úgy a Google az Android 11 Beta megjelenését is eltolta, hogy fontosabb témák kapjanak teret. Most, hogy mindenkihez eljutott a Black Lives Matter mozgalom üzenete, sor kerülhetett az operációs rendszer új változatának bemutatására.

Hirdetés

Az Android 11-ben minden kapott üzenetet egy helyen láthatunk az értesítéseknél, akármilyen alkalmazáson keresztül érkezzenek. Rendszerezhetjük is ezeket fontosság szerint. Megjelennek továbbá a Buborékok, amiket a Facebook Messenger már jó ideje használ, de most minden üzenetküldő támogatni fogja, valamint szintén az üzenetküldést érintő újdonság, hogy a Gboard billentyűzet automatikusan ajánl szöveget és emojikat.

Az okosotthonok csatlakoztatott okoseszközeinek beállításait a bekapcsológomb nyomvatartásával hozhatjuk majd elő, és ugyanitt találjuk a fizetési eszközöket és a beszállókártyákat. Könnyebben válthatunk majd a médiaeszközök között is.

Az új rendszerben nagyobb hangsúlyt kapott az adatvédelem is, részletesebben beállíthatjuk, mit engedélyezünk az egyes alkalmazásoknak, és milyen időtartamra: megadhatjuk, hogy a mikrofon, a kamera vagy a helyzetünk csak egy alkalommal legyen elérhető az adott app számára, és a következőnél újra kérdezzen rá. A régóta nem használt alkalmazások esetében az Android nullázza a beállításokat, mindent újra kell engedélyezni, de erről értesítést is küld.

Az Android 11 jelenleg csak a Pixel 2-nél újabb Google telefonokon hajlandó futni, de hamarosan bővíthetik a támogatott eszközök listáját. A frissítés a fenti linkről tölthető le, mivel béta, csak saját felelősségre ajánlott telepíteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.