Hirdetés

Elhagyhatja Európát az OPPO és a OnePlus?



|

Több jelentés is arra utal, hogy a népszerű márkák anyacége visszavonulót fújna az öreg kontinensen.

Hirdetés

A BBK Electronics neve nem feltétlenül ismert a szélesebb közvélemény soraiban, pedig egy hatalmas kínai vállalatról van szó, amely az Oppo, a OnePlus, a Vivo és a realme márkák mögött áll. Most azonban maga az anyacég is címlapokra került, miután több jelentés is napvilágot látott arról, hogy a OnePlus és az Oppo brandek kivezetésére készül Európában.

A sort egy kínai portál, a 36Kr indította, amely úgy tudja, hogy csak az Oppót érinti a kivonulás, kizárólag a német és a brit piacon. A lap belsős forrásokra hivatkozó beszámolója alapján ennek oka, hogy a márka készülékei iránti növekvő érdeklődés ellenére is veszteséges az európai üzletág, a közelmúltban pedig az Oppo egy szabadalmi pert is elvesztett a Nokiával szemben, ezért pillanatnyilag nem reklámozhatja a mobiljait a cég helyi központjául berendezett Németországban.

Hirdetés

Nem sokkal később pedig egy közismert szivárogtató, Max Jambor is megszólalt, azt állítva, hogy az Oppo Hollandiát és Franciaországot is otthagyja, a testvérmárka OnePlus pedig teljesen kivonul Európából. Az értesülést egy harmadik forrás, SnoopyTech is megerősítette.

A pletykák hatására viszont megszólalt maga a BKK Electronics is, a sajtónak eljuttatott közleményekben tagadva, hogy visszavonulót fújnának:

"Az Oppo és a OnePlus elkötelezte magát az összes létező európai piac mellett. A 2023-as évet nagyszerűen kezdtük több termék sikeres európai bevezetésével, az év hátralévő részében pedig számos újdonsággal készülünk. Mint mindig, az Oppo és a OnePlus a jövőben is innovatív termékeket és a legjobb szolgáltatásokat nyújtja majd a felhasználóknak."

- közölte az anyacég az Android Police-szal. Jelenleg tehát nem úgy tűnik, hogy a szivárogtatóknak lesz igazuk, de persze az is megeshet, hogy a vállalat csak jegeli a dolgot, és később kerít sort az értékesítés helyi megnyirbálására. Érdekesség viszont, hogy a szintén BKK-leány realme neve egyetlen jelentésben sem bukkant fel, holott ez a Counterpoint 2022-es adatai szerint a 2,2%-ot birtokló Oppóhoz közeli, 1,9%-os piaci részesedést tudhat magának Európában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.