Hirdetés

Elindult a NASA első, friss vizet kutató küldetése



|

A naprendszerünk helyett azonban a Földet figyeli majd a SWOT.

Hirdetés

Az elmúlt időszakban egyértelműen a James Webb űrtávcső képei és az Artemis program sikerei miatt lehet a legtöbbet hallani a NASA-ról, az ügynökség ezer más dologgal is foglalkozik, például az SWOT küldetéssel, aminek célja, hogy jobban megértsék a Föld vizeinek mozgását, értelmezzék a klímaváltozás hatásait, megtalálják a miérteket, miközben friss vizet is keresnek a bolygónkon.

A kilövés sikeres volt, a java viszont még csak most következik. A küldetés nem csupán az óceánokat, patakokat, folyókat és tavakat fogja figyelni, hanem friss vizet is keres majd, az űrből ez lesz az első ilyen próbálkozás. 

A Surface Water and Ocean Topography (SWOT) tanulmányozza továbbá azt is, hogy a különböző egységek között hogyan és merre áramlik a víz, hogy egy komplexebb képet kaphassunk a bolygónk működéséről.

Hirdetés

Ennek megértése azért is fontos, hogy jobban átláthassuk, milyen hatással van a klímaváltozás a Föld erőforrásaira. A NASA adminisztrátora, Bill Nelson elmondta, a SWOT egy hosszú ideje működő nemzetközi együttműködésnek köszönhető, ami olyan információkat ad majd a globális közösség kezébe, amik korábban elérhetetlenek voltak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.