Hirdetés

Elindult a Xiaomi európai hadjárata



|

Franciaországban és Olaszországban is megkezdődött a Xiaomi okostelefonok hivatalos forgalmazása.

Hirdetés

Miután kiderült, hogy a Xiaomi idén nyáron belép a tőzsdére Hong-Kongban, arra is fény derült, hogy hivatalosan is megjelenik az európai piacon. A napokban a hivatalos forgalmazás Franciaországban és Olaszországban is elindult

Hirdetés

Sokan kíváncsiak rá, hogy a Xiaomi képes lesz-e azt a hatalmas sikert megismételni, mint Indiában. A világ második legnagyobb okostelefon-piacán a Xiaomi a legnépszerűbb márka lett, az eladások 30 százaléka köszönhető a cégnek. Az ár-érték arány bajnokának tartott gyártó Európában is igen népszerű. 

A Xiaomi Európában 6 hónapja kezdte el a terjeszkedést, amikor is boltokat nyitott Spanyolországban. Azóta ott a harmadik legnépszerűbb gyártó lett. A helyzet persze nem felhőtlen: a régióban éves szinten 13,9 százalékkal csökkentek az eladások az idei első negyedévben, és a franciák is 23,2 százalékkal kevesebb okostelefont vettek az idei év első három hónapjában, mint tavaly ugyanabban az időszakban. 

A Xiaomi Franciaországban már több szolgáltatóval is megállapodott. A tervek szerint az eddig kimaradt országok piacára is belép majd a későbbiekben a kínai cég. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.