Hirdetés

Elindult első felderítőútjára a kínai Mars-járó



|

A landolás után egy héttel folytatódik a Tianwen-1 misszió következő szakasza.

Hirdetés

Egy héttel ezelőtt történelmi Marsra-szállást hajtott végre Kína, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok után a világ második nemzeteként juttatott sikeresen működő eszközt a bolygóra.

A Tianwen-1 kódnevű misszió keretein belül az elmúlt napokban a szakemberek felkészültek arra, hogy a Mars-járó megfelelően előkészítse a felderítéshez szükséges energiát. Ez sikerült, így a Zhurong, vagy magyar fordításban Csu-zung elindult első útjára a vörös bolygó felületén.

A misszió tervei alapján a Mars-járó elsődleges feladata a talaj és az atmoszféra lehető legrészletesebb tanulmányozása, a mérések mellett pedig a víz nyomait is kutatja a gép.

Hirdetés

A China National Space Administration már publikálta az első fényképet a Csu-zung kamerájáról, amely az Utopia Planitia területén készült.

A Csu-zung nagyjából három hónapon keresztül fog aktívan működni napenergiával, így a közeljövőben vélhetően számíthatunk még félvételekre a Marsról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.