Hirdetés

Elképesztő összeget fizet a Meta a Cambridge Analytica-ügy károsultjainak



|

Hiába küzdöttek éveken át a civilek ellen, Zuckerbergéknek végül mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk.

Hirdetés

A nyár végén derült ki, hogy a Facebook, az Instagram és a WhatsApp mögött álló Meta peren kívüli megegyezés keretében fizet a 2018-as Cambridge Analytica botrány miatt elindított csoportos per károsultjainak, így megúszva, hogy a vállalat vezetőinek bíróság előtt kelljen vallomást tenniük.

A kártérítési összeget akkor még nem közölték, mostanra viszont sikerült lezárni a megegyezésről folyó tárgyalásokat, így már tudjuk, hogy Zuckerbergéknek nagyon sok pénzbe fog fájni a botrány.

Hirdetés

A Reuters beszámolója szerint a Meta 725 millió dollárt, vagyis közel 274 milliárd forintot áldoz a felperesek megbékítésére, ami a legnagyobb összeg, amelyet a közösségi médiás óriás valaha is kicsengetett egy magánjogi csoportos kereset lezárásáért.

"Azért küzdöttünk ezért a megegyezésért, mert a közösségünk és a részvényeseink érdekeit szolgálja. Az elmúlt három évben átalakítottuk az adatvédelemmel kapcsolatos megközelítésünket, és átfogó adatvédelmi programot vezettünk be. Alig várjuk, hogy továbbra is olyan szolgáltatásokat építhessünk, amelyeket az emberek szeretnek és amelyekben megbíznak, és amelyekben az adatvédelem az első helyen áll."

- kommentálta a 725 millió dolláros egyezséget a Meta. A nagy szavak ellenére azonban a vállalatnak most különösen fájdalmas lehet a plusz teher, mivel a hatalmas összegeket felemésztő metaverzum-projekt és a hirdetési bevételek megcsappanása miatt egyébként is komoly pénzügyi gondokkal néz szembe a vezetőség. Az elmúlt hetek során 11 ezer embert rúgtak ki és több fejlesztést is elkaszáltak.

A Cambridge Analytica-ügy a Meta (korábbi nevén Facebook, Inc.) történetének legnagyobb botránya. A nevét a Cambridge Analytica elemzőcégről kapta, amelyről bebizonyosodott, hogy a Facebook hiányosságait kihasználva 87 millió ember személyes adataihoz fért hozzá illetéktelenül, az így szerzett információkat pedig egyebek mellett Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampányában is felhasználták.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.