Hirdetés

Ellenőrizd, hogy veled is kiszúrt-e a Facebook!



|

Szerencsére nem nehéz megnézni, hogy a mi profilunkról is jelölt-e ismerősöket a Facebook megbolondult algoritmusa.

Hirdetés

Mi csont nélkül beválogatnánk az év eddigi legkínosabb sztorijai közé a Facebook múlt heti meghibásodását, amikor is a közel 3 milliárd felhasználóval bíró közösségi oldal automatikusan ismerősnek jelölgette azokat a profilokat, amelyeket valamilyen okból meglátogattunk.

Azóta kiderült, hogy a probléma csak a mobilos alkalmazást érintette, de még így is rengeteg ember számára okozhatott kellemetlen pillanatokat, hiszen a legtöbben már a telefonjukról látogatják a platformot. Az üzemeltető Meta időközben elnézést kért, és közölte, hogy kijavította a hibát, az érintettek viszont valószínűleg ettől sem lettek sokkal boldogabbak.

Hirdetés

Azt szerencsére nem túl nehéz ellenőrizni, hogy mi is a károsultak között vagyunk-e. Androidon ehhez előbb a felső sáv bal oldalán található két emberi alakra kell megérinteni, majd kiválasztani az Ismerős felirat alatt megjelenő "Jelölések" gombot. Ezt követően a beérkező jelölések felületére jutunk, ahol a jobb felső sarokban elhelyezett "" gombot megnyomva felugrik a lehetőség az elküldött jelölések ellenőrzésére.

Aki megúszta a Facebook megbolondulását, az jó eséllyel nem fog itt egyetlen nevet sem találni, akit viszont időközben már visszajelölt egy teljesen idegen illető, az sajnos ennek ellenére is belefutott a problémába. Az ellenőrzési folyamat az iOS-es alkalmazás eltérései miatt iPhone-on egy kissé különböző. Itt az alsó sávon található "Ismerősök" gombbal (szintén két emberi alak) indítunk, majd "Az összes", a "" és az "Elküldött jelölések megtekintése" opciókat kell lezongoráznunk.

Ha pedig lusták vagyunk a mobilért nyúlni, az asztali webes felület is lehetőséget biztosít az ellenőrzésre. Ebben az esetben a bal oldali menüben válasszuk ki az "Ismerős", majd az "Ismerősnek jelölések", s végül "A küldött jelölések megtekintése" gombokat.

 Téged érintett a Meta bakija?

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.