Hirdetés

Elon Musk a Twitter-alapítóját is beidézte a közösségi oldal elleni perben



|

Jack Dorseynak is meg kell jelennie a Twitter füstbe ment felvásárlását tisztázó tárgyalássorozaton.

Hirdetés

Július óta tudjuk, hogy Elon Musk mégsem kívánja felvásárolni a Twittert, amit a milliárdos a közösségi oldalon aktív kamu felhasználók felderítetlen arányával magyaráz, míg a mikroblog ragaszkodik ahhoz, hogy korrekt és hiteles tájékoztatást nyújtott a kérdésről, szimpla ürügynek nevezve a Tesla-alapító indoklását.

A Twitter ezért peres úton igyekszik kikényszeríteni az akvizíciót, amelynek előkészületeire a vezetőség állítása szerint már 33 millió dollárt költött el a vállalat. A tárgyalások október 17-én indulnak Delaware államban, s időközben a félrevezető tájékoztatásra hivatkozó Musk is benyújtotta a saját ellenkeresetét.

Hirdetés

Nemrég kiderült, hogy a milliárdos egy illusztris személyt, a Twitter-alapító Jack Dorseyt is beidézte az eljárásra. A közösségi oldalt 2006-ban útjára indító Dorsey tavaly novemberben köszönt le a vezérigazgatói posztról, átadva a székét az állást jelenleg is betöltő Parag Agrawalnak. Az ügy érdekessége, hogy Dorsey áprilisban még arról posztolt, hogy Elon Muskot tartja az "egyetlen megoldásnak" a Twitter megfelelő útra tereléséhez.

A milliárdos azonban nem csak Dorsey vallomásával kívánja alátámasztani az érvelését, az elmúlt napokban ugyanis Kayvon Beykpourt, a Twitter korábbi fogyasztói termékvezetőjét, valamint Bruce Falckot, az egykori bevételi- és termékvezetőt beidézte a jogi csapata. Beykpour és Falck májusban vesztették el az állásukat, amikor Agrawal leváltotta őket a felvásárlás körüli átalakítások során, így feltehetően nincsenek túl jó véleménnyel a jelenlegi vezetésről.

Annyi bizonyos, hogy egy izgalmas eljárásnak nézünk elébe, még ha a hasonló ügyekben született döntésekből kiinduló jogi szakértők nem is vélik valószínűnek, hogy a bíróság végül tényleg kikényszeríti a Twitter 44 milliárd dolláros felvásárlását.  Annak ugyanakkor komoly esélye van, hogy Musk végül nem tudja megvédeni az álláspontját, és ki kell fizetnie a szerződés felmondására szóló 1 milliárd dolláros kártérítést. Ami azt illeti, a világ leggazdagabb embere már fel is készült erre az eshetőségre, nemrég ugyanis 6,9 milliárd dollár értékű Tesla-részvénytől vált meg

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.