Hirdetés

Elon Musk belengette a fizetős Twitter lehetőségét



|

Akadhatnak, akiknek a zsebükbe kell majd nyúlniuk az Elon Musk tulajdonába kerülő Twitter használatáért.

Hirdetés

Még két hete sem vált hivatalossá, hogy Elon Musk felvásárolja a Twittert, így vélhetően még hónapokig tart majd a találgatás a közösségi oldal jövőjét illetően, amely gyökeres változásokat hozat, ha a versenyhatóságok sem tesznek keresztbe a 44 milliárd dolláros üzletnek.

Musk többször is kifejtette, hogy elsősorban a szólásszabadság tiszteletben tartása kapcsán tervez reformokat, emiatt pedig sokan aggódnak, hogy a mikroblog az álhírek melegágyává válhat. Hogy igazuk lesz-e ebben, azt majd az idő dönti el, most viszont egy másik ötletet is bedobott a kalapba a jövendőbeli tulajdonos, ami nem mindenkinél lesz népszerű.

Hirdetés

A Tesla és a SpaceX alapítója hol máshol, mint a Twitteren közölte, hogy a hagyományos felhasználóknak mindig ingyenes marad a közösségi oldal, a céges és kormányzati felhasználók számára viszont elképzelhető egy "enyhe" költségekkel járó fizetős modell bevezetése.

Az előbbit főként az amerikai vállalatok nézhetik rossz szemmel, a 217 millió felhasználóval bíró platform ugyanis különösen fontos kommunikációs csatornának számít az USA-ban. A kormányzati fiókok fizetőssé tételét pedig végső soron az adófizetők állnák, így ez a terv akár még a hagyományos felhasználók körében is okozhat némi felháborodást.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy Musk szeret ötletekkel és szenzációs kijelentésekkel dobálózni a Twitteren, így még ez a poszt is édeskevés ahhoz, hogy tényként kezeljük a fizetős modell bevezetését. Ami viszont biztos, hogy a mikroblognak már most is van prémium szolgáltatása Twitter Blue néven, amely olyan fizetős funkciókat biztosít, mint a bejegyzések visszavonása, a változtatható témák és a mappákba rendezhető könyvjelzők.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.