Hirdetés

Elon Musk cége miatt perli a NASA-t Jeff Bezos



|

A milliárdosnak nagyon nem tetszik, hogy a SpaceX nyert egy fontos tendert.

Hirdetés

A nyár közepe a szupergazdagok privát űrversenyéről szólt, hiszen a Sir Richard Branson alapította Virgin Galactic, és az egykori Amazon-vezér Jeff Bezos által létrehozott Blue Origin is végrehajtotta az első űrugrását.

Az utóbbi öröme azonban nem lehetett felhőtlen, mivel brit riválisa az utolsó pillanatban beelőzte a repüléssel. A SpaceX révén már a Nemzetközi Űrállomásra is embereket fuvarozó Elon Musk eközben nevető harmadikként figyelte az eseményeket, most viszont elmélyülni látszik egy konfliktus a NASA és Bezos között, melyben az ő vállalata is érintett.

Hirdetés

Az Amazon alapítója ugyanis nemrég beperelte az űrhajózási hivatalt, amiért az korábban egyedül a SpaceX-et kérte fel a holdra való visszatérést célzó Artemis-program leszállóegységének elkészítésére. A döntés még áprilisban született meg, s a Blue Origin is versenyben volt a lehetőségért.

Bezos cége már akkor panaszt nyújtott be az eljárás miatt, ám az elszámoltatási hivatal visszautasította a milliárdos kifogásait. A Blue Origin ezért most a szövetségi bíróságra vitte az ügyet, a beadvány szerint tiltakozásként a NASA "jogtalan és nem megfelelő" értékelési rendszere miatt.

A vállalat hétfőn egy közleményt is kiadott, melyben azzal indokolták a per megindítását, hogy orvosolni kell a NASA közbeszerzési folyamatának hibáit a méltányosság és a verseny helyreállítása, valamint a biztonságos Holdra szállás érdekében.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a tavaszi döntés az elemzőket is meglepte, mivel sokan arra számítottak, hogy a NASA két céget bíz meg a leszállóegység elkészítésével. Az űrhivatal egyébként azóta azt a projektet is a SpaceX-nek ítélte, amely az Europa Clipper szonda eljuttatását célozza a Jupiterhez.

A NASA egyelőre csak annyit fűzött a per híréhez, hogy mielőbb tájékoztatást adnak majd a gyors és biztonságos holdra szállás érdekében tett további lépésekről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.