Hirdetés

Elon Musk fizetőssé teheti a tweetek beágyazását



|

Egy jelentés szerint Elon Musk új módszereken töri a fejét a bevételek növelésére, és a jelenlegi vezérigazgató széke is inoghat.

Hirdetés

Az előttünk álló hónapokban valószínűleg sok találgatást olvashatunk még arról, hogy vajon mihez kezd majd Elon Musk, ha sikerül lezárnia a Twitter nemrég bejelentett 44 milliárd dolláros felvásárlását.

Annyi bizonyos, hogy az akvizíció komoly átalakulást hoz, a milliárdos ugyanis egyértelművé tette, hogy nem elégedett azzal, ahogy a platform a szólásszabadságot kezeli, a TED konferencián pedig a Twitter nyílt forráskódúvá tételét is belengette. A Reuters friss jelentése most további lehetőségeket tárt fel.

Hirdetés

A hírügynökség szerint Musk azt fontolgatja, hogy fizetőssé teszi a hivatalos (verified) fiókokról származó posztok beágyazását vagy idézését a külsős oldalak számára. Ez példa nélküli lenne, jelenleg ugyanis egyetlen közösségi oldal sem kér pénzt a beágyazásért, mivel ők is jól járnak az így generált plusz forgalommal. A fizetős modell ugyanakkor nem gátolná meg, hogy a külsős oldalak képernyőfotókként közöljék a tweeteket.

A közelmúltban már volt egy kisebb botrány a beágyazások körül, miután a Twitter megpróbálta bevezetni, hogy a külsős oldalakon is törli az időközben eltávolításra kerülő posztokat. A kísérlet azonban komoly felháborodást okozott, így a vállalat végül meggondolta magát, és visszahozta a jelenlegi rendszert, azaz a posztok törlésével is olvashatók maradnak a beágyazások.

Ami Musk további terveit illeti, a Reuters úgy tudja, hogy a reménybeli új tulajdonos a jelenlegi vezérigazgató, Parag Agrawal eltávolítását is mérlegeli, az igazgatótanács elnökével pedig közölte, hogy nem bízik a jelenlegi vezetőség képességeiben. Ezen felül nem részletezett változtatásokat eszközölne az előfizetős Twitter Blue-programban, valamint az állomány tömeges leépítése sem kizárt, de csak a vállalat tőzsdei kivezetése után kerülhet sor rá. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Twitter dolgozói állítólag annyira elégedetlenek az új helyzettel, hogy egy esetleges szabotázstól tartva már a platform forráskódját is elzárták tőlük.

Akármit is tesz majd Musk, előbb mindenképp le kell zárnia az üzletet. Erre viszont az elemzők szerint jó esély van, mivel a milliárdosnak nincs más érdekeltsége a közösségi médiában, így a piaci verseny szempontjából nem igazán támadható az akvizíció.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.