Hirdetés

Elon Musk ismét kirúgott egy mérnököt a Twittertől, mert csökkent a saját posztjainak elérése



|

A Twitter új ura továbbra sem nyitott az eltérő véleményekre.

Hirdetés

Közel négy hónapja annak, hogy Elon Musk 44 milliárd dollárért felvásárolta a Twittert, a közösségi platform körül pedig azóta sem csendesednek a kisebb-nagyobb viharok. Az akvizíciót követően Musk több vitatott változtatást is végrehajtott a mikroblogon, a fizetős hitelesítés bevezetésétől az álhírterjesztés megkönnyítésén át a külsős kliensek ellehetetlenítéséig, a milliárdos legnagyobb ellenségei azonban a jelek szerint nem a külső kritikusok, hanem a saját alkalmazottai.

A kapcsolat eleve rosszul indult, mivel az új tulajdonos a hatékonyság növelésére hivatkozva rögtön több ezer embert kirúgásával kezdett, a maradóktól pedig komoly túlórázást követel, melynek ösztönzésére még ágyakat is hozatott az üresen maradt irodákba. A túlhajszolt, erősen megfogyatkozott állománynak azzal is meg kell küzdenie, hogy Musk egyszerűen nem tűri az ellentmondást: ezt néhány hónapja maga is bizonyította egy mérnök kirúgásával, aki egy tévedésére figyelmeztette a Twitteren.

Most pedig úgy tűnik, hogy egy újabb alkalmazott került utcára a véleménye miatt. A The Verge nemrég egy hosszabb jelentést közölt a vállalatnál uralkodó viszonyokról, amelyben szóba került, hogy Musk elégedetlen a bejegyzések által generált aktivitással. Az elmúlt hetekben főként jobboldali körökből kezdték kritizálni a Twittert, hogy egy frissítés óta állítólag csökkent a posztok elérése, amiből a panaszosok arra következtetnek, hogy az algoritmus szándékosan szorítja háttérbe a hangjukat.

Hirdetés

A belsős forrásokra hivatkozó The Verge úgy tudja, hogy egy meetingen maga a milliárdos is felvetette a témát, a saját profiljából indulva ki, amit több mint 128 millióan követnek, ám a posztjait csak néhány tízezren látják. Musk állítólag nevetségesnek nevezte ezt, és válaszokat követelt, amire egy mérnök azzal felelt, hogy az emberek talán már nem kíváncsiak a bejegyzéseire. A jelenlévők ezt egy Google Trends-statisztikával is igyekeztek alátámasztani, amely valóban azt mutatja, hogy a tavaly áprilisi csúcs óta a töredékére esett az Elon Muskra vonatkozó keresések száma.

Az új tulajdonost azonban nem győzte meg az érvelés, és ott helyben kirúgta a replikázó mérnököt. A The Verge állítólag az illető nevét is tudja, ám a lap mégsem közölte azt, arra hivatkozva, hogy Musk hajlamos "zaklatni" a Twitter korábbi dolgozóit, itt valószínűleg a nyilvánosság előtt tett becsmérlő kifejezésekre utalva. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ez már a sokadik hasonló eset a mágnás pályafutása során, hiszen a szintén az ő irányítása alatt álló Teslánál is volt példa ilyen kirúgásokra, két sértett pedig be is panaszolta a milliárdost az illetékes hatóságnál.  

A The Verge cikke egyébként sötét képet fest a Twitter főhadiszállásáról. A cégnél állítólag túl kevés ember jut túl sok feladatra, a túlórázóknak behozott ágyak pedig hetekre előre le vannak foglalva. A lap forrásai úgy nyilatkoztak, hogy sokakat már csak a félelem tart a platformnál, az elmúlt hónapokban ugyanis több tízezernyi embert építettek le a nagy tech cégeknél, így most messze nem pörög úgy az álláspiac, mint korábban.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.