Hirdetés

Elon Musk lett a Twitter vezérigazgatója, a Tesla nagykutyái is átülnek a cégbe



|

A Teslától, a Boringtól és a Neuralinktől érkeznek a megbízható beosztottak, és elfoglalta a CEO pozícióját is a milliárdos.

Hirdetés

Elon Musk több mint ötven emberét vitte át a Teslától a Twitterhez, miután megvette azt. Átkerült a közösségi oldalhoz például Ashok Elluswamy szoftverfejlesztési igazgató, Milan Kovac, az Autopilot és TeslaBot mérnöki igazgatója, Maha Virduhagiri, a szoftverfejlesztés vezető igazgatója; Pete Scheutzow, a műszaki program vezető munkatársa, valamint Jake Nocon, aki a Tesla felügyeleti egységének tagja - írja a Telex a CNBC információi alapján. Két ember érkezik a szintén Musk tulajdonolta, földalatti alagutakat építő Boringtól és egy a Neuralinktől.

Mindez azután derült ki, hogy végre nyilvánosságra került: Elon Musk elfoglalja a Twitter vezérigazgatói pozícióját is. Korábban csak annyi volt biztos, hogy "nem kedveli" elődjét, Parag Agrawalt, akit több vezetővel együtt rögtön ki is rúgott az adásvédel után, méghozzá megalázó körülmények közt.

Hirdetés

Bár az elemzőket nem lepte meg, hogy Musk az új CEO, ő eddig nem nyilatkozott az ügyben, illetve dehogynem: vasárnap azt tweetelte, hogy "fogalmam sincs, ki a CEO". Hogy ő lett az, az is az Amerikai Értékpapír‑ és Tőzsdefelügyeletnek kötelezően benyújtott, nyilvános dokumentumokból derült ki. A Twitter ezzel hamarosan teljesen magánkézbe kerül, azaz eltnűnik a tőzsdéről is.

Azzal kapcsolatban pedig ne legyenek illúzióink, Elon Musk hogy csak névleg főnök, egyébként minden marad a régiben: máris kiszivárgott, hogy fizetőssé tenné a hitelesítést, négyszeresére emelné az előfizetések árát és lazítana a moderálási és kitiltási szabályokon. Azaz akár Donald Trump is visszatérhet a platformra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.