Hirdetés

Elon Musk pozitív és negatív koronavírus tesztet is produkált, máris összeesküvést sejt



|

Nem először nyilatkozott az excentrikus milliárdos a koronavírus témájában, ráadásul mint korábban oly sokszor, most is meggondolatlanul tette.

Hirdetés

Elon Musk sosem csinált titkot abból, hogy a szkeptikusok táborát erősíti a Covid19 veszélyességét illetően. Megesett, hogy kijelentette, a gyerekek gyakorlatilag immunisak a vírusra, hiába cáfolták már ezt az állítást számtalanszor. Ugyanígy nem akart eleget tenni a hatóságilag elrendelt gyárbezárásnak tavasszal, még azzal is fenyegetőzött, hogy elköltözteti a cégét máshova.

Most pedig, hogy megfázás jeleit mutató tünetei vannak, sebtiben teszteltette magát, az eredményekből pedig olyan következtetést vont le, aminek nincs semmi alapja. Nem mintha ez meggátolta volna abban, hogy a Twitteren megossza mindenkivel gyanúját.

Hirdetés

A Tesla és a SpaceX ügyvezetőjén egy nap alatt négyszer is végeztek antigén gyorstesztet, ami két pozitív és két negatív eredménnyel járt. Erre Musk az alábbi gondolatokat fogalmazta meg és hintette el követői között.

"Valami nagy sumákság zajlik. Négyszer teszteltek ma Covidra. Két teszt hozott negatív eredményt, kettő pozitívat. Ugyanaz a gép, ugyanaz a teszt, ugyanaz a nővér. Antigén gyorsteszt a BD-től."

Musk elmulasztotta megemlíteni, hogy az antigén gyorstesztek pontossága hagy némi kívánnivalót maga után, tehát van logikus és racionális válasz az eltérő eredményekre, ezzel pedig épp a Covid19 köré szőtt összeesküvés-elméleteket tüzét táplálja.

Ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre várja a (jóval megbízhatóbb) PCR-tesztek eredményeit is különböző laborokból, de azokat csak 24 óra múlva ismerheti meg. Arra a kérdésre pedig, hogy vajon emiatt láthatjuk az esetszámok megugrását, azt írta, hogy amennyiben ez vele megtörténik, akkor másokkal is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.