Hirdetés

Elon Musk tényleg kiborgot csinál belőlünk



|

A különc milliárdos tényleg azon dolgozik, hogy közvetlenül a számítógépekkel köthessük össze az agyunkat. Szép új világ?

Hirdetés

Elon Musk fura figura: egyrészt olyan hihetetlenül világjobbító újításokat köszönhetünk neki, mint a SpaceX űrtechnológiája vagy a Tesla autós fejlesztései, de közben legalább ennyiszer sikerül teljesen meghökkentenie az embereket valamilyen friss ötletével. Arról már lehetett tudni, hogy agyba ültethető szenzorokon és interfészeken dolgozik, de ezekről egyre több furcsaság derül ki.

Hirdetés

Musk sok cége közül a Neuralink azzal foglalkozik, hogy az emberek agyát számítógépes rendszerekkel összekötve tegyen lehetővé különféle egészségügyi fejlesztéseket. A 2017-ben alapított cégnek persze csak hosszabb távú terve ez a teljes agy-gép összefonódás, de már most is vannak konkrét eredményei. Tavaly bemutattak egy olyan szenzor prototípust, amely az agyba ültetve segíthet például a Parkinson-kór, vagy az epilepszia kezelésében, illetve akár azt is lehetővé teszi, hogy végtag-amputáció után így vezérelhessék a páciensek a műkezet vagy műlábat.

Nemrég azt is bejelentették, hogy augusztus 28-án fontos bejelentést tesznek, amitől sokan azt várják, megtudhatunk újdonságokat a fejlesztéseik jelenéről és közeljövőjéről. Ez azért is lesz érdekes, mert a tavalyi bemutató óta nincs információ arról, meddig jutottak - viszont szokás szerint Elon Musk azért megszellőztetett ezt-azt Twitteren.

Először arról írt, hogy szakembereket keres a projekthez. "Ha már oldottál meg kemény problémákat telefonokkal, viselhető technológiákkal kapcsolatban (például a borítás, jelfeldolgozás, induktív töltés, energiamenedzsment és egyéb téren), gondold meg, nem dolgoznál-e a neuralink.com-nál mérnökként" - fogalmazott.

Ezután két tömör reakció kavarta fel az állóvizet. Az elsőt Musk az Észak-Karolinai Egyetem tudományos munkatársa, Austin Howard felvetésére válaszolta, aki azt tudakolta, megtehetik-e majd az emberek, hogy a Neuralink interfészen keresztül közvetlenül az agyba sugározni a zenét. A válasz ennyi volt: "igen".

A következő kérdést egy Twitter celeb / modell tette fel, aki arról érdeklődött, képes-e a Neuralink megoldása megszüntetni az OCD jelenséget, vagy épp neurotranszmitterek és hormonok termelését szabályozni (például a méh összehúzódásában szerepet játszó oxitocinét vagy a sokféle testi-szellemi funkcióért felelős szerotoninét). A válasz ismét ennyi volt: "igen".

Jó kérdés persze, ezek mennyire megalapozott állítások, hiszen Musktól kitelik a nettó trollkodás ugyanúgy, mint a következő generációs tudományos felfedezések bejelentése két mondatban. Mivel egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs arról, mit hoz majd az augusztus 28-ára meghirdetett sajtóesemény, egyelőre csak találgathatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.