Hirdetés

Először a TikTok törlését kérte dolgozóitól az Amazon, aztán kiderült, hogy hiba történt



|

Egy e-mail alapján azt hihetnénk, hogy az Amazon csőrét is böki a kínai TikTok app, de a helyzet nem ilyen egyszerű.

Hirdetés

A kínai ByteDance által készített TikTok-nak csupán néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy az ázsiai ország után világszerte is óriási népszerűségre tegyen szert. Azonban mostanában egyre többen döntenek úgy, hogy törlik az alkalmazást, az ugyanis a hírek szerint bizalmas információkhoz férhet hozzá a felhasználó tudta nélkül, és már több ország is a biztonsági okokból a tiltás felé hajlik.

Hirdetés

Nemrég érkezett a hír, miszerint az Amazon egy belsős e-mailben tudatta a dolgozóival, hogy biztonsági kockázatok miatt többé nem lehet azokon a mobilokon használni a TikTok-ot, amelyek hozzáférnek a céges levelezéshez. Időközben a TikTok egyik szóvívője reagált a történtekre, és elmondta, hogy a vállalat nem beszélt velük az e-mailek kiküldése előtt, és nem is értik az aggodalmát.

Ám itt még nem ért véget a sztori, ugyanis a hír elterjedését követően az Amazon egyik képviselője azt nyilatkozta, hogy tévedésből küldték ki azt a bizonyos levelet néhány alkalmazottnak, és nem történt változás a TikTok-ot érintően a vállalat irányelvében. A jelek szerint tehát tényleg léteznek ezek az e-mailek (feltehetően egy komolyabb kormányzati tiltás esetére), de hiba csúszhatott a számításba valahol.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.