Hirdetés

Először landolhatnak a Hold sötét oldalán a NASA szerkezetei



|

A tervek szerint két gépet küld majd az amerikai űrhivatal az égitest nem túl gyakran látogatott részére.

Hirdetés

Az amerikai űrhivatal, vagyis a NASA nemrég kiválasztott a Commercial Lunar Payload Services program keretén belül három olyan szerkezetet, amelyek közül kettő a Hold sötét, vagyis nem a Földre néző oldalán landolhat majd a jövőben. Mivel 2019-ben Kínának a Chang'e-4 misszió során már sikerült landolnia az égitest ezen részén, az amerikaiak pici lemaradásban vannak ezen a téren, de ettől függetlenül fontos küldetésről van szó.

Hirdetés

A két géppel a NASA ugyanis arra szeretne választ kapni, hogy alkalmas-e a terület, hogy a későbbiekben az Artemis program asztronautái ellátogathassanak oda, majd később akár a Marsra is. A tervek szerint az egyik szerkezet a Schrödinger-kráterben landol, és két szeizmométer segítségével igyekszik majd adatokat gyűjteni a Hold tektonikus aktivitásáról. Emellett tanulmányozza még az égitest belső struktúráját, és elvileg arról is gyűjt majd információkat, milyen hatással vannak a kisebb meteoritok a sötét oldalra.

A fentiek kiegészítik a másik projektet, aminek az lesz a célja, hogy kielemezze a Hold elektromos vezetőképességét és belső hőáramlását. A harmadik kiválasztott szerkezet egyébként a Földről is látható Reiner Gammán fog landolni. Erre azért van szükség, hogy a tudósok jobban megérthessék a Reiner Gammához hasonló, a Hold felszínén létrejött alakzatokat, amelyek nagy valószínűséggel az égitest mágneses mezeje következtében kialakult anomáliák.

A tervek szerint 2024-ben érkezhet meg a három gépezet a Holdra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.