Hirdetés

Először láthatjuk mozgásban a Cybertruck hatalmas ablaktörlőjét



|

Nem tudjuk a pontos méreteket, de nem valószínű, hogy a szupermarketekben egyhamar kapható lesz ablaktörlő a Cybertruckhoz.

Hirdetés

Biztosan emlékeztek még a Cybertruck első bemutatójára, ahol a golyóálló és törhetetlen üveget kétszer is sikerült egymás után betörni, amit egy játékgyártó remekül reagált le, és nem csak azért, mert az eredeti járgány előtt dobták piacra a saját verziójukat. A Tesla legextrémebb járgányával rengeteg gond volt a bemutató során, amik miatt elképzelhetetlen volt, hogy abban a formában valaha a forgalomba kerüljön.

Ugyan nem ez volt a legnagyobb gond a kocsival, de a bemutató után sokan rámutattak, hogy a Cybertruck szélvédőjének törlője a felület egy méretes részét nem éri el, a sofőr mellett ülő személy rosszabb időben maximum a saras felverődést figyelhette volna.

Hirdetés

Most egy drónfelvételnek köszönhetően először vehetjük szemügyre működés közben a Cybertruck törlőjét a texasi gyárban. A videó tanúsága szerint, már amennyire látszik, fejlesztettek is a hatékonyságán (korábban fotókon már látszódott, hogyan törölnek a korábbi prototípusok). A videót beidőzítve ágyaztuk be ide, ha mégis az elejéről indulna el, tekerj 13:42-höz.

Azt nem tudjuk, hogy ez lesz-e a végleges megoldás, de sok mozgástere már nincs a Teslának, legalábbis akkor, ha nem akarnak további csalódást okozni a követőiknek. Musk legutóbb idén nyárra ígérte a gyártás megkezdését, 2024-hez közeledve pedig már tömeggyártásban szeretnék tudni a Cybertruckot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.